Honlap » Koncertek » Belfort 2005 »

Youwine beszámolója

Beindultak a fiúk! Tán megunták a majd másfél évtizedes punnyadást, Ralf és Florian igencsak a lovak közé csapott az utóbbi időben - no, de ennél nagyobb bajunk sose legyen!

Így aztán Powerplant barátom hathatós közreműködésével - ismét övé az érdem, hogy felfedezte és kihasználta az internetes jegyrendelés lehetőségeket, hála légyen néki ezért - megint elköltöttem egy csomó pénzt Kraftwerk koncertjegyekre, ami azért nem okozott számomra leküzdhetetlen lelkiismeret furdalást.

Az utazó "csapat" hamar összeállt, minthogy kettőnkön kívül kizárólag Farki, régi barátunk és tuti megbízható csendestársunk a zártosztály meghitt Kraftwerk részlegéről, szállt be harmadiknak, oszt kész.

Kissé körülményesen alakult ki a menetrendünk, merthogy hová is menjünk. (Mondjuk a kis családomnak rögtön volt erre egy tippje, amikor megsaccoltuk az útiköltségeket.) És tényleg a melegebb éghajlatú tájakat céloztuk be, csak az volt kérdés, milyen messzire rúgjuk el a lasztit. Mert ugye, volt olyan opció, hogy két koncert 3 nap alatt, de olyan is, hogy 6 koncert 9 nap alatt. Mint mindig, most is az arany középút volt a nyerő: 4 nap, négy koncert, plusz az oda és visszaútra fél-fél nap, összesen olyan 3000 km. Az obligát kérdésre. "De ki vezet?!" - hamar meglett a válasz, azaz hamar meglettem.

Kissé vitatkoztunk, mikor is eredjünk útnak, PP vasárnap reggel szeretett volna elindulni az 1300 km-rel arrébb este 8-kor kezdődő koncertre. Győzött a túlerő, indulás szombaton fél 1-kor, ebéd után. Első lendülettel egészen a budaörsi tacskóig jutottunk, ahol kicsinyég bevásároltunk és 15:00-kor megejtettük az "igazi" rajtot.

Irány a Francba, azaz irány Franciaország, Belfort, Kraftwerk koncert - ez ám a Tour de France! Méghozzá naná, hogy az Autobahn-on! Több kevéssé érdekfeszítő megállás, tankolás, tunkolás és pihenő után eltévedés nélkül érkeztünk el hajnali 3 körül egészen Belfort közelébe. Az autópályán egy kútnál megálltunk tankolni, no meg persze érdeklődni, hogy na innen aztán hogyan tovább. Komoly illúzióim mondjuk eleve nem voltak a franciák idegennyelv-tudását illetően, de minden elvárást sikerült alulmúlniuk...

Kis szemelvény, az életből merítve: megkérdeztem a kutast, méghozzá ezzel a ravasz és bonyolult körmondattal: "Rock festival?" Erre ő bambán - tehát megszokott, "alap" (default) arckifejezésével - csak bámult rám. Nem is tudom hirtelenjében, honnan jut eszembe a régi vicc:
- Tessék mondani, a bácsi francia?
- Á, kisfiam, dehogy, csak elbambultam.
Szóval, néz rám a francia, szemében annyi lángoló értelem, mint egy amőbáéban, nahát ekkor komoly pánikba kezdtem esni. Megismételtem még háromszor, majd egyszer csak szikra gyúlt szemeiben, a homlokára csapott és így kiáltott: "ÁÁÁáááááh! Fösztiváj dü hrhokkö?" Boldogan helyeseltem, erre valahogy kézzel-lábbal nyelven elmagyarázta, hogy keine pánik, faszogányosan ki van táblázva.

És tényleg nagyon pöpecül ki volt táblázva, hogy mennyire, el is mondom rögtön: lejöttünk a sztrádáról és követtük a táblákat, valami iszonyú keskeny, kanyargós, falvakkal tűzdelt ösvényen (úton?) vagy 25 km-en keresztül, majd emelt fővel megérkeztünk Belfort mellé vagy két faluval egy libalegelőre. Mindezt mintegy 35 perc alatt. Mit mondjak, 12-13 órányi szolid autókázást követően fincsi volt. Egy bazi nagy hurokkal vittek el minket odáig a táblák, na most ide, egyébként, a térkép szerint, a sztrádalehajtótól kb. hat km-nyi autókázással is el lehetett volna jutni.
Volt ott egy egyenruhás csendőr, nagyon terelte forgalmat, ami három autóból és két szentjánosbogárból állt, esküszöm olyan feje volt, mintha most lépett volna elő egy Louis de Funes-féle csendőrfilmből. Gondolom, látjátok magatok előtt. Volt egy hervadt kísérletünk tájékozódni nála, de szegény még a franciát is tájszólással beszélte, esélyem se volt megérteni, főleg, hogy ippeg pont franciául egyáltalán nem beszélek. Nem is tudom hirtelenjében, honnan jut eszembe a régi vicc:
Magyar turista (ich) érdeklődik a francia csendőrnél:
- Entschuldigung, sprechen Sie deutsch bitte?
- Non!
- Excuse me, do you speak English, please?
- Non!
- Izvinyítye, govorítye-li Vü pá-rúszki?
- Non!
- Bocsánat, véletlenül nem beszél magyarul?
- Non!
A magyar turista ezek után csalódottan el. Végignézi mindezt a francia csendőr francia kisfia, és azt mondja:
- Papa, igazán megtanulhatnál valami idegen nyelvet!
- Minek kisfiam, látod ez négy nyelven is beszél, oszt mire ment vele?

Na mindegy, kissé kódorogtunk a kevéssé kies libalegelőn, és amikor végül majdnem nekimentünk egy drótkerítésnek, visszafordultunk és beautóztunk Belfortba. Ravaszul ezúttal nem a táblák, hanem a térkép szerint, höhöhö.

Azt tényleg nem vártuk, nem is várhattuk el, hogy valami is nyitva legyen hajnali fél négykor, és hát nem is volt. Kicsit körbesétakocsikáztuk Belfortot, hogy hátha mégis, de mégse. Valami helyen aludtunk a kocsiban. Reggel vette kezdetét az izgalmas szálláskeresés. Ugye hajnali autós körséta során, hogy ezzel szép nagy képzavarral éljek, feltérképeztünk néhány szállodát. Kissé gyanús volt, hogy mindegyik be volt falazva és szögesdróttal körbekerítve - na jó, ebben azért van piciny (de tényleg piciny) költői túlzás - de legalábbis a rolók és spaletták le- és behúzva és az ajtókon, de mindegyiken tábla: complet. Na ez lehet franciául a teltház, mert kiadó szoba sehol se volt. Hiába kerestünk egy szállodát, ami nem "complet", na olyant nem találtunk.

Bele is törődtünk, hogy az lesz itt nekünk, ami a paci hasa alatt van, nem pedig szállásunk, ilyen az élet, sőt, egyenesen c'est la vie! Később, fájdalmunkat enyhítendő, YW pajtás csillogó és zabolázhatatlan elméje, kiapadhatatlan tudásának tárházából előrántott néhány ragyogó információ-morzsát és etimologizálásba kezdett: belle, ugye, annyit még én is tudok, azt jelenti szép. A fort, forte az ugye erős, tehát erődítmény. Ergo, Belfort azt jelenti, szép erőd. Köll tehát itt legyen egy szép vár. És van is, a belvárosban. Jobb híján délelőtt meg is néztük jól. Ékessége a 21 x 21 méteres relief, ami egy oroszlánt ábrázol. Másik nevezetessége egy irdatlan kupac sz@r a sétaút mellett, amit PP fontosnak tartott lefényképezni.

Azután leballagtunk a kisváros egyik terére, merthogy a várból kiszúrtuk ám, hogy bolhapiac van. Ezt alaposan bejártuk és megállapítottuk, hogy a világon fellelhető fölösleges holmik viszonylag jelentős részét találékony francia barátainknak sikerült ezen a pici helyen felhalmozni. Kissé röhögtünk, amikor az eladó lomok között felfedeztük az egykorvolt Lemezárugyár egyik büszkeségét, a lemeztáblás KRESZ-játékot (a felhúzható kisautókkal). Én néhány szocreál iskolai tablót fedeztem fel, lelkesedésemet az sem lohasztotta, hogy szocreál ide, szocreál oda, mind echte francőzise termék volt. Kell az ilyen otthon, mint egy falat kenyér, meg is vásároltam.

Még mindig csüggesztően korán volt, tébláboltunk, mit lehet csinálni egy álmos francia porfészekben, órákkal egy Kraftwerk koncert előtt? Semmit, mi is ezt tettük, gőzerővel és nagy iramban.

Mivel nem tudtuk mikor kezdődik a koncert, és egyikünk (ich, az etimológus) állandóan parázott, hogy lekéssük az attrakciót, valamikor három óra körül átautóztunk a libalegelőre, hogy legyen parkolóhelyünk. Lett. Ott végre kiderült, hogy a napi program maga 4-kor kezd, a Kraftwerk meg valamikor csüggesztően későn, sötétedés után fél 10 körül, így tehát folytattuk a délután megkezdetteket, és semmit se csináltunk. Aludtunk, olvastunk, ténferegtünk, élveztük a napon minimum 50 fokos hőséget. Hogy árnyékban mennyi lehetett, azt soha nem tudtuk meg, mert árnyék több kilométeres körzetben nem volt, de egy darab se ám.

Este hat körül a parkolóból mintegy 10 percnyi sétára lévő buszmegállóba mentünk, ott buszra szálltunk és kissé remegtünk, hol kötünk ki. De minden rendben ment, odavitt a rock fesztivál beléptető kapujához. Behaladtunk és láttunk rengeteg ronda és szép, fiatal és korosabb franciát és nem-franciát. Kinyomoztuk, hol lép fel a Kraftwerk, megláttuk a túrabuszt és a túrakamiont. Néztük van-e bugyibolt. Gy.k.: a bugyibolt a hülye rajongóknak, tehát nekem, aranyáron az együttes relikviáit áruló egyszemélyes bolhapiac. Én már vettem ilyenben túrafüzetet (Koppenhága 15 Euro), Man Machine pólót, amibe nem férek bele (Bécs, 20 Euro), nyakba akasztható kulcs- vagy miafenetartót (München 10 Euro). Láttam már a Kraftwerk bugyiboltban 4 db bakelit maxilemezt tartalmazó box-szettet (München), valami 100 Euro-t kértek érte... De ilyet most nem találtunk.

Szép nagy sátor volt a fellépés helyszíne, nem volt neki oldala, de egy se, csak teteje. Közben valami dermesztő rock-banda darált a színpadon, dalok sokasága a zene legteljesebb mellőzésével. Pontosan, precízen, játszották a semmit. És kitartóan is. Eltelt vagy óra úgy, hogy egy 5 másodperces zenei részletet nem tudtam volna visszaidézni. No, de egyszer minden jó véget ér, így ezek is végre befejezték a csörömpölést, a sátor kiürült, a horda elment Sonic Youth-t nézni a nagyszínpadon. Mi meg PP-vel csörtettünk előre az első sorba.

Kissé mellbevágó szagélmény fogadott bennünket, szerintem egyszerű, mezei hányás-bűz volt, PP győzködött, hogy a kiömlött sör áporodott szaga lesz ez, végül is mindegy, hagytam magam meggyőzni. Ezen a mellbevágó élményen csak alig lendített valamit, hogy a kordon mögött ott állt minden idők legcsúnyább szekus, azaz securité csapata. Vagy 8-10, nagydarab, tagbaszakadt, csupaizom, fegyvernek látszó szénfekete legény. Amióta ezeket így egyrakáson megláttam, úgy vélem, soha többet nem kell szellemvasútra ülnöm, vagy horrorfilmet néznem.

Még további kb. egy óra várakozás következett, immár szigorúan az első sorban - Farki korábban úgy gondolta, elmegy megnézni a Sonic Youth-t, de eddigre már meggondolta magát. Viszont ekkortájt bukkant fel az egyik legismertebb Kraftwerk rajongó, a talán gurunak is tekinthető, Klaus Zäpke. Farki e-mailen előre leszervezte, hogy innen Belfortból velünk jön el autóval a következő (és számára utolsó) állomásra, Montreux-be. Jót dumálgattunk vele a kezdésig. Megtudtuk, hogy vonattal utazik, volt az előző két helyen, Werchterben és Tilburgban, ez utóbbi helyen rommá ázott. Sajnos, mivel nem találtunk szállást, csak azt a lehetőséget tudtuk neki felajánlani, hogy elvisszük őt, de mi rögtön a koncert után indulunk. Erre nemet mondott, persze. Beszélgetve végül is hamar eltelt az idő, és háromnegyed 10 körül, bár még nem volt teljesen sötét, megkezdődött a jól ismert, várva-várt puttyogás! Körbenéztem, a sátor teljesen, zsúfoltan tele volt, ami legalább 5000 nézőt jelentett. És a sátoron kívülről is nyilván rengetegen figyelték a showt.

Néma áhítattal lestük a színpadot fedő vásznat, és felhangzottak a Man Machine indító dallamai, kigyúlt a vörös fény. Tudjátok már, hogy ekkor jelentek meg a hatalmas fekete árnyak a vásznon - az első basszushangoknál Henning színpadiasan túlmozogva végzi feladatát, majd széthúzódik a függöny, és a színpadon a Kraftwerk! Azon kissé röhögtünk, hogy mind a 4 fiatalembernek tulipiros volt a füle a hátulról jövő erős fényben. (Remélem, PPnek sikerült elkapnia ezt a pillanatot a fényképezőgépével). A Man Machine, bár 8 perces, most is túl hamar telik el. Egyik másik szekus fiúnak mocorog a nyaka, arcukon döbbenet. What the fuck?! - mondanák egymás között, ha tudnának angolul, de ez a veszély nem fenyeget. Elképzelem magamban, ahogy szigorú szemeikkel, amik csak úgy világítanak, ízlelgetik magukban: Khrhráft-vörhrk.
Jön a Planet of Visions - ez nemigen volt eddig a szívem csücske, mostanában fedeztem fel magamnak. Rengeteg finom ötlet van benne, például, hogy az egyik ritmushang egyben dallamot is visz. Jó ez nagyon. A fekete legényeknek leesik az álluk, kezdenek odafigyelgetni a színpad irányába.
Indul az új Tour De France - de nincs Prológ, se Etape 1, se Chrono - rögtön az Etap 2-vel kezdik és kb. 4 perc alatt vége. Kár, mert az élő, mintegy 10 perces teljes változat igazán remekbeszabott. Azután érkezik a régi Tour de France, ez is intro nélkül, ráadásul a Vitaminnal helyet cserélt. Talán inkább ezt kellett volna kihagyni/rövidíteni.
Vagy pláne a következőt, ami a Vitamin - ez még (finoman szólva) most sem a szívem csücske, bár egyrészt tényleg sokat fejlődött, főleg a CD verzióhoz képest, másrészt a videója tényleg nagyon klassz.
Autobahn - hatalmas siker a klasszikus, aztán olyan 4 és fél percnél hipp-hopp vége. Ja kérem, fesztivál van, rövid szettet kell játszani ...
A másik tuti befutó a közönségnél a Model, ez következik. Nekem ez se hiányozna, ezen nagyon keveset újítottak az elmúlt 27 évben, egy kis kuttyogó valami a basszus és az dallam közé. A fő dallamot egyébként Henning játssza, tisztán látszik. Ez a Henning gyerek szeret kissé teátrálisan mocorogni a színpadon a kezeivel... Amúgy németül éneklik, pedig alapvetően az angol szettet játsszák. A vezérmotívumot PP barátommal mindensetre lálálázzuk, némi osztatlan döbbenetet kiváltva a körülöttünk lévőkből, majd rákapva ennek a sajátos kis játéknak az ízére, gyorsan csatlakoznak ők is. Valószínűleg felhallatszik a színpadra, mert Henningtől kapunk pár megrökönyödött pillantást. Vagy a törzsi táncot lejtő, kordonon belül felsorakozott, egyenruhás fiatalokon csodálkozik?
Kigyúlnak neonfények, legalábbis a vásznon, a Neon Lights van soron - ennek jót tett, hogy 6 perc körülire rövidítették az eredeti majdnem 9 perces volt a bakeliten. Szépen szól és szép a videója is.
És jön a Radioctivity a kőkemény intróval, viszont utána a lassú rész elég rövid és a hosszabbra hagyott technós-remixes második rész nekem nem annyira tetszik. Magánügy.
Már dübörög is a Trans Europe Express, és még hogy! Érdekes, hogy melodikus részt itt is igen rövidre fogták, az Abzug rész már egyfajta átmenet, felkészítés a Metal on Metal überbrutális világára. Az valami döbbenet keményen szól! Ezek Florian percei, látszik, milyen élvezettel csinálja/keveri/modulálja/játssza ezt a részt. És függöny...
...és függöny az nincs. Ilyenkor szokott persze lenni, de most akkor sincs - ja kérem, rohanunk. Szépen bekapcsolják magukon a LED-eket a nyakkendőn és indulhat a számolgatás. Most kihagyják az ökörködést, nem modulálják agyon a kezdő sorokat.
Gyors váltás a Computerworldre, olyan gyors, hogy alig 3 perc és vége ennek is.
Nem nagy baj, mert máris indul a Home Computer, örök nagy kedvencem. A videója sajnos nem változott, villózó fények oszt annyi, de a zene káprázatos, szinte nem is evilági. Dübörgő vastaps. És alig 6 perc alatt vége szegénynek, sajnos. Brühühű!
És nincs Pocket Calculator, amire pedig mindig tombol a jónép, pláne ha a jólfelkészült franciáknak franciául énekelnek. Na ez most elmarad, helyette függöny és némi obligát szünet.
Na persze, amikor újra szétnyílik a színpad maguk a robotok táncolnak a Robotok című számra. A nézőtér őrjöng, naná. A hatás fokozhatatlan, vitathatatlanul ez itt a csúcspont, ami ezután következik, az már csak könnyed, játszi levezetés. Már az összes szekus gyerek sz@rik a közönségre, mind a showt nézi, csápolnak, tátott szájjal, mind a közönség.
Jönnek a mesebeli búvárruhájukban és játsszák az Aero Dynamikot. Ami azt jelenti, hogy kimarad az Elektro Kardiogram is. Így jártunk. Keseregni nincs idő, súlyos, komoly basszusok szólnak itt kérem. Nagyon el lett találva az intrója, és nekem úgy tűnik, alaposan megvariálták, nemcsak a CD-hez, de még a tavalyi koncertváltozathoz képest is. Jót tett neki, pedig már eddig is kedveltem.
Boing Bumm Tschakk! Rögtön az elején Ralf egy pár soha nem játszott kis hangmintát dob rá a ritmusra, mint ahogy a bohócok a cirkuszban Fruttit szórnak a gyerekek közé. Tyű de jó! És tyű de rövid, Florian már menekül is le, Fritz is gépészkedik kicsit, Henning következik és viszi le a basszust a pincébe, majd végül, persze, Ralf nyúl mellé még párszor.

Próbálnánk Non-stopozni, de úgy látszik okultak a párizsi esetből és az aljas hangmérnökök ölég hamar lekeverik. Kigyúlnak a fények és rengeteg vidám, mosolygós, elégedett arcot látunk. Mosolyognak a fekete legények is, így egy kicsit ijesztőbbek. Összeszedjük először is magunkat, majd azután Farkit és Klaust, akik inkább középről szeretik élvezni az előadást. Teljes a kis különítmény - Klaust elfuvarozzuk a szállodáig, mi pedig becélozzuk Montreux-t.

Hogy is búcsúzott Ralf? "Bonne soir, good night! Auf Wiederseh'n!" Úgy lesz! Már holnap!

Youwine