Honlap » Koncertek » København 2004 »

Youwine beszámolója

Egy ködös, őszi estén, 2003 vége felé, csörög a telefonom, Powerplant barátom hív. 'Megyünk Dániába?' - kérdi. 'Mi a francnak?' - kérdezek vissza én, nem minden logika nélkül. 'Koncertre' - mondja erre ő tömören. Valahogy rögtön sejtettem, hogy nem a Goombay Dance Band Revival turné lehet terítéken és ez rögtön be is igazolódott. Vita nincs, ott helyünk.

Kicsit nehezen jött össze a dolog. A jegyeket interneten keresztül azonnal meg akartuk venni, de Powerplantnak akkor még nem volt kártyája, az enyémet meg nem fogadták el a dánok. Így aztán PP kollégája volt olyan kedves és megvette a 8 jegyet. Viszonylag hamar kiderült, hogy a párizsi csapat most nem áll össze: Youngold egyéb (tehát pénzügyi) okokból, Deph pedig pár hónapos kisfia miatt most nem jöhet velünk. Az utazó létszám pár nappal az indulás előtt még 3 fő volt, tehát nem volt kitöltve a keret, sőt olyan pillanat is volt, amikor talán én magam is kiszálltam volna a projektből, ám végül 2004. február 12.-n délelőtt fél 12-kor négy lelkes és izgatott ifjú férfiú - Powerplant, Sutter Cane, Farki és jómagam - helyet foglaltunk a Párizst is megjárt 'veterán' Lagunában. Irány Koppenhága!

Volt nagy Fahr'n fahr'n fahr'n az Autobahnon, egészen Mosonmagyaróvárig, ahol is kellemesen megebédeltünk, végignéztünk egy hózáport és egy vadbarom szlovák majdnem lezúzta a kocsit a parkolóban. Aztán tovább - nem kevés Ausztria, rengeteg Németország és valamikor másnap (csak úgy mellesleg péntek 13-án) kora hajnalban: végre kompra szálltunk! Vagy hullámsírba visz, vagy Dániába ... Kompról le, még vagy 170 km várt ránk, de péntek reggel fél 6 körül a tök sötétben, ködben, fáradtan, ott álltunk a szálloda előtt, ahol lefoglalt szállásunk voltak. Pontosan 1743 km-t jöttünk, ezzel simán vertük a párizsi teljesítménytúrán ledolgozott kilométereket.
Beballagtam a szállóba, hogy meggyöttünk és akkó má be is mennénk a szobánkba (Sutter kolléga 1 db 4 ágyas szobát foglalt). Aszontaja a portás hogy azt kapunk, ami a paci hasa alatt van, nem szobakulcsot, azt majd délben, addig nem ad, mert a szoftver nem engedi, meg a többi ilyen baromság. Na jó, akkor vissza a kocsiba, a rossz hírt közöljük, erre ketten - akik útközben hunytak egy picinyt - elmennek városnézni, ketten meg bealszunk. Picivel 12 előtt aztán megláttam a szállodát napfényben és elbizonytalanodtam... Mondok, én bemegyek, és megnézem azt a szobát, mert ha akkora, amekkora kintről látszik, azaz egy panelnyi, akkor itt baj lesz. Bementünk Farkival és kértem, mutassák meg a szobát. Feltárult előttünk a négy személyre tervezett lakosztály: 2,5 m széles, három méter hosszú volt. Benne egy emeletes ágy, az alsó ágy alatt egy kihúzható matrac, amit ha kihúzol, megszűnt a szoba, és a negyedik ágy az ajtó felett, az ajtó és a plafon között egy luk, tisztára, mint a túra VW kisbuszban ... WC és zuhanyzó akkora, hogy valószínúleg be se fértem volna... Mindezt olyan 8 ezer Ft/fő/nap áron... Namost, Sutter és én együtt simán verjük a negyed tonnát, ha azt mondom, hogy nem jöttem lázba a szobától, akkor úri módom visszafogott voltam. 32 ezer Ft/nap, vérlázító rablás ezért az odúért. Ja, és a diákszálló színvonalú hotel szlogenje: 'Stay cheap in luxury' - b_szki, ehhez no comment. Kiballagtam hát a kocsihoz, és közöltem, hogy én itt nem és most elmegyünk szállást keresni. Ez viszonylag hamar sikerült is, a belvárosban, egy kétcsillagos hotelben tágas, fürdőszobás szállást találtunk normális áron és ki is vettük, ezt a másikat meg lemondtuk, mint a szél.

Kis pihenés, fürdés, majd este városnézés. Élénk érdeklődéssel fedeztük fel, hogy valami kupinegyed közepén lehetünk, mert párszáz méteren belül több éjszakai lokál volt az egyébként elegáns szálló mellett, de nem bántuk. Belecsöppentünk valami anarchista tüntetésbe, ezt verés nélkül megúsztuk. Ettünk valami meleg vacakot és felmartunk pár Kraftwerk cikkel feljavított dán újságot.

Másnap Sutter kolléga elment felfedezni Köjbenhávn nevezetességeit, mi hárman pedig felderíteni az esti koncert helyszínét. Ha nincs túl messze, mondogattuk, este is gyalog jövünk majd. Na most, ezt másfél órai gyaloglás után már nem egész pontosan ugyanígy gondoltuk. Útközben láttunk egy 'Magyar borok' nevű kis boltot, ahová be is mentünk. A KB Hallhoz megérkezve láttuk, hogy éppen a kamion kipakolását fejezték be, csináltunk pár képet, körbeballagtuk az egyébként kevéssé szép épületet, próbáltunk egy kis infót kiszedni a kapuőrből, aki nem engedett be minket fényképezni. Plakátot az egész városban egyedül itt láttunk, valamit elárul, hogy a plakátra már rá volt nyomtatva, hogy 'Udsolgt' vagy valami hasonló, tehát hogy sold out a show, nagy hírverés már nem köllött. Aztán indulás vissza a szállóra, ez újabb másfél óra talpalás, zuhany, pihike, készülődés és este hatkor indulás kocsival a KONCERTRE!

Kábé harmincadiknak beálltunk a sorba és egy órát várakoztunk a mediterrán koppenhágai estében. Fincsi volt. Hétkor elkezdték beengedni a tömeget, egy ugyancsak alapos ellenőrzés után, de mindent és mindenkit be tudtunk vinni, amit akartunk. Kicsit paráztunk, ugyanis Powerplant nem jegyeket kapott, hanem pdf file-okat, a jegyeket ő maga nyomtatta ki és ezzel álltunk be a sorba. Bár első hallásra ez kissé bizarr, sőt, a sokadikra is, de működött és ez a lényeg. Bent még egy zárt kapu várt, ez hamar kinyílt és a csürhe betódult a nézőtérre. Egy pillanat alatt ott találtuk magunkat a nézőtéren az első sorban a jobb szélen - mint később kiderült, pont Florian lábainál, és a felhajtott laptop miatt nem is igen láttunk belőle semmit... És még közel egy órai várakozás... Brrr, ez nehezen telt. A lábainkban volt már három óra séta, egy óra fagyoskodással megspékelt sorban állás, de nem csüggedtünk.

Negyedkilenc körül elkezdődött a prüttyögés. Hé, emberek, ebből itten koncert lesz most már! Pár perc múlva elsötétül a nézőtér, fülszaggató fütyülés, ordítás, taps és megszólal a vocoder: 'Meine Damen und Herren...' Indulunk! És még hogy! Az Intro után elcsöndesedik a nézőtér. Mélyvörös fény gyúl a színpadon a még leengedett függöny mögött, amin, mint egy hatalmas mozivásznon árnyjátékként feltűnik a négy muzsikus alakja. Lenyűgöző! És elindul a
- Man Machine - Piros ingben vannak, fekete nyakkendő, zakó. Párizshoz képest nem hallok változást, ott sokkal jobb volt az akusztika, de így is, itt is káprázatos. Abszolút csúcs - és ez még csak a kezdés! Ralf szinte táncol, csak nehogy úgy járjon, mint Abrantes és kitegyék a bandából... Elkapom Fritz tekintetét, integetek nekik és, láss csodát: elmosolyodik, picit biccent a fejével és hunyorít a szemével! Nekem! 
- Expo2000 - egy neten keringő szetlista szerint ennek most Planet of Visions a címe - ez is a 'párizsi' verzió, és nagyon rendben van.
- Tour De France 2003 - összefogott, feszes verzió, a prológ, mindhárom etap és a chrono is benne van, a videoval együtt remek. Ralf élőben is énekel. Közben valami gond lehet, ami a nézőtéren nem hallható, Fritz először egy, majd két kézzel lefelé mutogat oldalra, ahol két technikus bújt el. Valami túl sok, talán a kontrollhang? Végül kimegy a színpad szélére, és röviden mond valamit, visszatér és megnyugszik.
- Vitamin - no ez a szám nem a szívem csücske, viszont vagy két perccel lerövidítették, és a vetített kép nagyon klassz, így hamar eltelt.
- Tour de France, az eredeti - az első sorból tisztán látszik, hogy Karl és Wolfgang arcát nem cserélték ki a rajzon. A dal nem nagyon hasonlít az új lemezen hallható szikár változatra, szerintem ez a korábbi, lágyabb hangzású verzió. A vetített fekete-fehér kép teljesen életlen, széteső, a régi tévéfelvétel nem bírta a mozivászon méretű nagyítást.
- Autobahn - ezt sokáig egyáltalán nem szerettem, de minél többet hallgatom, annál jobb. Florian Ralffal együtt énekel, de belőle semmit sem hallani. A dal végeztével le is teszi headsetjét. A filmen változtattak, ha jól emlékszem a párizsi képekre.
- The Model - Ralf tisztán, erősen énekel, angolul, nyoma sincs a Párizsban tapasztalt tompa hangzásnak, sőt, a basszust lecserélték egy modern, kuttyogós, techno-szerű hangra! Klassz!
- Neon Lights - szerintem egy az egyben a párizsi verzió, teljesen rendben, főleg ahhoz képest, hogy a Vitamin megjelenéséig ez volt számomra a legkevésbé kedvelt dal.
- Radioactivity - a lassú szakasz sokkal rövidebb, mint Párizsban, kevesebb hanggal, hangszínnel megoldva, hamar átvált a gyors részre. Ütős, de vesztett a romantikus hangulatából.
- Trans-Europe Express - viszonylag rövid, feszes verzió, amelynek végén legördül a függöny. De sebaj, tudjuk már, hogy messze még a vége, kis szünet után már megy is felfelé, a színpad üres. Bevonul a zenekar, hohó, Florian lemaradt... szökellve pattan a helyére. A ruha maradt, de a nyakkendőiken bekapcsolták a bigyókat, amitől vörös kis futófények szaladgáltak rajtuk. És felhangzik a jól ismert ritmus, kezdődik a 
- Numbers - Ennek a számnak a különböző koncerteken annyiféle változata volt, hogy hirtelen nem is tudom, melyikhez hasonlít. Viszont új a videója! Szokás szerint szünet nélkül vált át a következőre, ami a 
Computer World - idefelé jövet láttuk a Flensburg táblát, amely városnév a dal német változatában szerepel (Flensburg und/ das BKA/ haben uns're/ Daten da) - ehelyett szerepel az angolban a CIA / KGB / control the data/ memory.
- Home Computer - persze az It' More Fun to Compute a bevezetője. A basszus felett egy légies hangszín ismétli a dallamot, nagyon jó. A régi videó leegyszerűsített változata pereg a vásznon: az egyik legjobb dalhoz a leggyengébb képanyag. Szintén pillanatnyi szünet nélkül indul a 
- Pocket Calculator - minimalista video, kézi kütyü nincs. Ez zárja a Computer World blokkot. Függöny le, már megint. Hatalmas fülsiketítő ováció. Mi az első sorban látjuk, hogy komoly sürgölődés folyik a függöny mögött. Egyszerre csak borostyán sárga fény gyúl és a kezdéshez hasonlóan újra négy sziluett jelenik meg a rögtönzött vásznon. A felhangzó intro (kuútty, kuútty, kuútty, kuútty, trrrrrrrr, bübibü) tudatja mindenkivel, hogy a színpadon a 
- Robotok - óriási, szinte hiszterikus közönségsiker, ováció, a robotok táncolnak, a zene fergeteges, stroboszkópok villódznak, a hatás fokozhatatlan. Végül megint csak leereszkedik a függöny. De hamarosan újra felmegy, a színpadon pedig a világító búvárruhában újra ott állnak ők négyen és szól az 
- Elektro Kardiogramm - zöldesen floureszkákó ruhák, zöld háttér és valami rettenetes basszusok. A videója kicsit egyszerű, valami oszcilloszkóp képe. De máris következik az új kedvencem, az
- Aéro Dynamik - na ez a lemezen is remek, élőben meg nem picit jobb és szerencsére jó hosszan játsszák. A vetített klip is remek. De bármilyen hosszú is, csak véget ér és kezdődik a 
- Music Non Stop - ez a zárószám, a szokásos szólók és egyenkénti levonulások. Florian szinte lerohan, talán unja a színpadot? Mindenki kitesz magáért és Ralf elbúcsúzik a közönségtől (!!!) - 'See you tomorrow!' Úgy lesz! A függöny ma este utoljára gördül le, a fények kigyulladnak, Powerplanttal próbáljuk eljátszani párizsi sikerszámunkat, a Non Stop!-ot, de nagyon hamar elhal a robothang.

A villanyfényáradatban kiürített sörös műanyag poharak között tartottunk a kijárat felé, csak úgy ropogtak a talpunk alatt. Ahogy haladtunk, feltűnt, hogy a keverőpultnál egy fiatal srác floppykat pakol el. Ez felkeltette érdeklődésemet (de milyen szerencsém volt!) és elkezdtem kérdezősködni, ékes német nyelven, bizonyára örült a skac, hogy nem angolul kellett makogni. Elmondta, hogy bizony, igen, használják, a floppykat a koncert során, meg hogy nem, Párizsban még nem ő volt. Mondtam, irigylem a szakmáját: láthatja az összes showt és még fizetnek is neki érte... Nomeg kérdés nélkül elmondtam, hogy mi Magyarországról jöttünk, kizárólag a koncertek kedvéért, voltunk ám Párizsban is és már Münchenbe is megvannak a jegyeink. Erre meg ő mondta, hogy 'Megyünk majd hozzátok is!'. 'Mikor?' És erre elővette a túra menetrendjét! Na, ezt nagyon megnéztük! És mondogattuk: igen, Bernbe elmegyünk, Bécsbe meg biztosan, Prágába naná, Ljubljana sincs messze, meg ilyenek. A meghatottságtól nem jutott eszünkbe, hogy még mást is kérdezzünk, elvonultunk ki az előtérbe. Ekkor villant belém valami és őrült tempóban mentem vissza, bár ez néhány százhúsz kilós rendezőnek nem tetszett, de még egyetlen egy kérdést el bírtam gyorsan mondani: 'Ha nem szemtelenség, tudna autogrammokat keríteni?' 'Mire?' kérdezte ő. 'Bármire, egy szelet papírra' mondtam én és kituszkoltak.

No, hát hazahajtattunk és nagyon örültünk, hogy másnap újra jöhetünk és elhatároztuk, hogy majd a színpad másik oldalára, Ralf elé állunk. Délelőtt egy szóra sem érdemes városnéző sétára mentünk, ez is eltartott vagy három órát. Délután zuhany, pihi, készülődés. És este hatkor már újra ott álltunk a sorban. Hétig annak rendje és módja szerint újra megfagytunk. Még alaposabb ellenőrzés volt, még a zoknimat is letapizták... Aztán szaladás be és most csak a második sorban jut hely, de nem baj, mert előttem egy picurka lány áll. Ralfból jóval többet látok majd, mint előző nap Florianból.

A koncert szinte pontosan nyolckor a prüttyügéssel megkezdődik. A többi rutin... szinte ugyanaz, mint tegnap... Kivéve persze a Numbers, amibe elképesztő hangszíneket kevernek. A két kisegítő, Henning és Fritz is lazák, egyszer még beszélgetnek is egymással. Fritz egyszer egy ásítást is elnyom. Egy másik alkalommal meg, talán az Autobahn - vagy a Neon Lights ? - közben Henning valami szólót nyom ezerrel, Florian meg egy nagyot mosolyog rá, mint a rockzenészek jam session közben, hogy no, ez jó volt.

Florian egyébként csuda pofa. Az első számnál végig támaszkodik a pultján, az égvilágon semmit se csinál, később se sokat, amit látni lehetne. Mozgása lassított felvételhez hasonló, gyakran teljesen, tokától-bokáig merev testtel kihajol a laptop mögül, és elképesztően szúros szemekkel pásztázza a közönséget, mint egy nagyon szigorú és nagyon gonosz tanár bácsi. Egyébként meg teljesen úgy néz ki, mint Manócska (tudjátok, Mazsola és Tádé nevelő papája). Ralf ellenben rengeteget játszik élőben, ezúttal alig hibázik, lehunyt szemmel, mély átéléssel énekel, muzsikálás közben az ütemekre aprókat biccent a fejével, táncol, élvezi a sikert. A koncert végén elköszön! Good night, vagy good bye. Henning általában nagyon leterheltnek tűnik, szemei a laptopra merednek, de őt figyeltem a legkevésbé. Fritz eddig általában mindig aggódó arccal állt a színpadon, ennek most nyoma sincs. Ő is, és mindhárom társa, magabiztosak, nyugodtak. Fritz a legalacsonyabb, a pultok kábé egyforma magasak, így ő elég fura tartással, magasra emelt könyökkel dolgozik. Egyébként ő is nagyon elfoglalt, rengeteget dolgozik. Néha csak forgat valami gombot, de nagyon, máskor úgy járnak a kezei, mint egy művésznek a legnehezebb szóló alatt.

Az őszintén szólva kissé harmatos új album dalai élőben úgy szólnak, hogy ihaj. Talán mostanra értek be, talán tényleg rohamtempóban adták ki és nem sikerült igazán befejezniük. Ezek a dalok a színpadon teljesen kész, érett művek voltak. A koncert? Semmi szemmel látható hiba, audiovizuális orgia, perfekció. És a végén nagyon-nagyon szomorúak vagyunk, hogy másnap már nem jöhetünk. Még jó pár napig minden este eljönnék.

Elballagtam a keverőpulthoz, ahol is a skac kérés nélkül ugrik és előhúz egy sárga genoterm iratborítót, amiben egy fehér A4-es lap van, ami nem üres, de nem ám! Elérzékenyülve köszönetet makogok, olyan huszanhatszor, meg C U in München és kibotorkálok.

Szálloda, pakolás, négy óra alvás, indulás. Másik, rövidebb úton jövünk haza, mert most ott is van komp, csak érjük el - sikerül. Még 1400 km hazáig, Autobahn hegyek. Hárman vagyunk, Sutter London felé repül éppen. Éjfélre Farki is és én is otthon vagyunk, csak szegény Powerplant nem, mert már nem vállaltam be plusz 100 km-t éjjel, fáradtan, hogy hazáig vigyem és egyedül autózzak haza. Így Druszám nálam alszik, reggel buszpályaudvarra viszem ki.

És mostantól nagyon várjuk Münchent.

2004. február 20.
Youwine_freemail_hu