Honlap » Koncertek » München 2004 »
Youwine beszámolója
Tavaly december elején remek 276 Ft/Eurós árfolyamon sikerült félretetnem 2 x 4 jegyet a müncheni duplakoncertre. Nem volt kérdés, hogy Powerplant jön, hamar becsatlakozott Activer és Suttercane is. Utóbbi ugyanevvel a lendülettel ki is csatlakozott nem sokkal indulás előtt, így maradtunk hárman. Meglepődtem, hogy sem a magyar, sem a nemzetközi listán nem kelt el a két fölös jegy... na mindegy, most meg már pláne.
Sokáig úgy volt, hogy már megint az én Párizst és Koppenhágát megjárt kocsimmal megyünk, de később Activer bevállalta helyettem, hogy az immár klasszikus 'De ki vezet?!?' - kérdésre az ő neve legyen a válasz. Meg az ő kocsija.
Hétfőn reggel 4-re volt kitűzve az indulás, vasárnap délben jutott eszembe, mi volna, ha már vasárnap este elindulnánk, így hétfő hajnalban ott lehetnénk és aludnánk picinyt az autóban. Activer ezt leszavazta, övé a kocsi, ő vezet, az ő szava dönt, ő a főnök.
Vasárnap este 8-kor felvettem Powerplantot a kies buszpályaudvaron, hazafuvaroztam hozzám, megnéztünk egy horrorfilmet és beauludtunk. Hétfőn reggel ¼ 4-kor kelni, na az nagyon súlyos volt. Activer pontosan befutott 4-re és már indultunk is. Már megint: wir fahr'n, fahr'n, fahr'n auf dem Autobahn! Egy reggelizésre megálltunk valahol Ausztriában egy Stonehenge-szerűvé épített benzinkútnál, de nem tankoltunk.
Hétfő délben értünk München határához, 8 óra alatt közel 800 km-t jöttünk. A következő egy óra alatt további mintegy 3 km-t sikerült száguldani, az obligát eltévedés után egy enyhe idegsokk határán estünk be az ottani Keleti pályaudvarra. Azért oda, mert ott volt a jegyiroda. Szépen végigsétáltam a megadott címet - és a Keleti-pályaudvar Münchenben se kicsi... - sehol egy darab Ticketbox. Később aztán kiderült, hogy egy feltűnően újságosbódé kinézetű pavilion az, amire - nyilván a kóbor apácák megtévesztése céljából - Woodton vagy valami ilyesmi volt kiírva. Na mindegy, a jegyeket megkaptam.
Powerplant közölte, hogy most meg kell nézni a koncerthelyszínt. Mondtuk, jól van. Odamentünk autóval, le is parkoltunk, ez alkalomból engem hajléktalan bűnözőnek néztek, mivel egy tősgyökeres bennszülöttet meg akartam kérdezni, hogyan is köll itten parkolni. Ezt ugyan nem tudtam meg, de mire annyit mondtam, hogy 'Entschuldigung', a derék német már el is menekült, de szó szerint. Későbbb mégis sikerült kinyomozni, hogy itten a belvárosnak az ő szélén úgy illik parkolnyi, hogy egy óráig ingyen, utána meg húzás a francba.
Örültünk, megláttuk a helyszínt, a Muffathallét, be is mentünk. Kívülről mondjuk egy lepusztult, baromi randa, öreg hodálynak tűnt, viszont belülről meg pláne. Az egész hely finoman szólva is hervasztónak tűnt. Éppen pakolásztak kifelé, fényképezni naná, hogy nem engedtek, flyer nem volt, plakátot egész Münchenben 1 db-ot, azaz egy darabot láttunk, itt bent az előtérben, kábé 2,5 méter magasan. Azt is megfejtettük, hogy este nem fogunk ülni, minthogy nincs ülőhely.
Merthogy bévül nem lehetett, csináltunk hát egynehány fényképet kívül. Találtunk egy csinoska szállodát, szerényen megérdeklődtem, van-e szobájuk, s ha igen mennyiért. A 189 Euros árajánlaton meg se döbbentem, sikerült kimenekülni. Eközben akkora eső kerekedett, amekkorát még München valószínűleg nem látott. De mi sem. Ha azt mondom, hogy rommá áztunk, akkor nem mondtam semmit. És eközben még megpróbáltunk szállást is találni, de az nagyon nem sikerült. Rommá ázni nem akartunk, de az sikerült.
Hirtelen ötlettől vezérelve visszamentünk az állomásra, hogy majd ott baromira útbaigazítanak. A jegyirodában nem tudtak segíteni, de elmondták, hogy van itt egy utazási iroda. Ez az, ez kell nekünk! Na, ott se tudtak semmit, amúgy is csak egy vasúti jegyiroda volt. Végső kínomban bementem az állomáson lévő újságoshoz, aki elmondta, hogy ippeg az állomással szemben van egy szálló, ott biztos segítenek majd. Köszi.
A szálló kívülről NB1-esnek tűnt, volt olyan jó, mint az előző, gondoltuk is, hogy itt aztán nem lesz nekünk való szállás, de legalább hátha útbaigazítanak. Bementem, és kérdezősködtem. Kiderült, hogy van kétágyas szobájuk, 49 euróért. Pótágy? Hámmá hogyne! Plucc 10 Euró. ?!? Nem fejenként, nem ám, hanem szobánként. És még a reggeli is benne van! Igaz, a WC nem a szobában, hanem a folyosón, a zuhany pedig pár emelettel feljebb. Megnéztük a szobát az első emeleten, tágas, szép. A WC a folyosón két lépés. A szálló gyönyörű, kívül is, belül is, és 20 Euró per fő. Nagyon kivettük. További 10 Euróért még parkolni is lehetett volna, de azt sikerült a szomszéd utcában ingyen.
Behurcolkodtunk, és örültünk. Csináltunk pár képet a másfél méternyi jeggyel és vigyorogtunk, de nagyon. Elmentem pisilni és ez alkalommal rendkívüli felfedezést tettem: itt eredeti Man Machine WC van beépítve! Ha nem hiszitek, Powerplant biztos tud pár képpel szolgálni. [ itt és itt a kép ]
Mindemellett bealudtunk, mint a mormota. Estefelé óracsörgésre ébredtünk. Tanakodtunk, mi legyen: aludjunk tovább, vagy menjünk inkább Kraftwerk koncertre? Hosszas, érett megfontolás után úgy döntöttünk, a koncertet választjuk.
Viszonylag hamar sikerült az aznapra szóló fölös jegyet eladnom, a nagyvonalú vevőm két percig kaparta össze a 38 Euróból a 8 Eurónyi aprót, fel sem merült benne, hogy 40-t adjon. A másnapi belépő elpasszolása egy kis időbe tellett, először is egy 20 Eurós ajánlatot utasítottam vissza sátáni kacajok közepette, végül bolti áron elvitték azt is. (Amúgy 70 Euróért árulták az üzérek a régen elkelt összes jegyek közül a náluk lévőket. Vagy altruista vagyok, vagy egy barom. Na mind1.)
Hét óra után öt perccel már közel egy órája áltunk sorban, akkor kezdtek lassan beengedni. Kollégám hátizsákja olyan volt, mint egy jobban felszerelt Média Markt szaküzlet: benne egy Canon videokamera, egy Sony minidiszk, és egy digitális fényképezőgép - és ezt mind be is sikerült vinni. Hurrá! Akkor még nem tudhattuk, hogy az aznapra rendelt sikerszériánk - úgymint: élve megérkezés, jegyek problémamentes (viszonylag) megkapása, szállás problémamentes (viszonylag) megtalálása, cucc problémamentes (viszonylag) bevitele - tehát az aznapra rendelt sikerszériánk ezzel az ő végéhez is érkezett...
Ha már odabenn voltunk, megnéztük a keverőpultot és régi jó koppenhágai barátunkat, próbáltunk újabb aláírásokat intézni. Habár a fiú próbált elszaladni előlünk, nem sikerült neki és bekerítettük. Ám ekkor félszeg félmosollyal aszonta, az lesz nekünk, ami a paci hasa alatt van, nem újabb autógrammunk, meg hogy hát egyszer volt Budán kutyavásár, meg satöbbi... - és elhajtott minket a sovány malac kunkori farkára.
Vettünk tehát 15 Euróért koncert-fényképalbumot, meg pár apróságot, sokat beszélgettünk és beálltunk stratégiailag a terem közepére, annak is a közepére. Ez nem lett volna baj, de elénk meg néhány igencsak megtermett sváb - vagy bajor? - jutott. Ez nem baj, mert jól eltakarnak, amikor kamerázunk. És elkezdtem rágni Power fülét: 'Power, ha én kamerázok, akkor a koncert helyett pár vöröses tarkót fogok felvenni' - mondtam és röpke 55 perc alatt sikerült őt meggyőznöm: cserélünk! Ő kamerázik, én veszem a hangot a minidiszkkel. Az még kissé ködös, ki is fog fényképezni, na de minek az, ha úgyis lesz videjóóóóó! Jajjjdejóóó!
És már sötét is van! És már jön is a prüntyőgés! És már halljuk is! 'Meine Damen und Herren...!' Power ekkor nagyon mocortos, merthogy nem indul a kamera. Túl hosszú a prüntyögés, Auto Power Off funkció lelőtte a kamerát, brrr... Sebaj, újraindítom és indul a KONCERT is!
Mit is lehet mondani...? Káprázatos! De hát Ti is mindent tudtok már a korábbi beszámolókból, a színpadképet, a dalok listáját, a hangulatot, tudtok, ismertek mindent. Azaz: egy frászt! Semmit sem! Egy Kraftwerk koncert elmesélve kábé olyan, mint a dugásról olvasni. Ezt személyesen kell! Ha már ennél a hasonlatnál tartunk, Powerplant mesélte, hogy egy ismerőse kérdezte tőle, hogy bírja 10-szer végignézni ugyanazt a műsort? Nem unalmas? Mondtam erre Powernak, kérdezze meg majd ezt az ismerősét, hogy hányszor dugott életében? Az is majdnem mindig egyforma, nem unalmas neki?
A Man Machine olyan szépen szól, mint semmi más. Az ötméteres figurák a leeresztett függönyön, mint valami mozivásznon, lenyűgözőek. Nyílik a függöny és ott állnak a színpadon. 8 perc, egy pillanat, habár Powerplant könyöke a vállamban kissé nyom.
Az Expo2000 új verzióban szól élőben, benne a gyors KlingKlang mix is. Közben Powerplant könyöke a vállamban nagyon nyom.
Jön a TdFS egy kb. 10 perces feszes, gyönyörűen hangzó élő verzióban. Benne a Prológ, az összes Etapok, a Chrono. Ralf élőben énekel. Powerplant könyöke a vállamban baromira nyom.
Vitamin: még mindig nem szeretem, de a videója szép és Powerplant könyöke a vállamban most már kurvára nyom.
Eredeti TdF: jéééé, lecserélték az arcokat. Koppenhágában azon röhigcséltünk, hogy a hatalmas induló képen tisztán felismerhető Karl és Wolfgang. Ezeken Már csak Ralf és Florian, a középső kettő arctalan arc. A zene amúgy szép, a video szétesik és Powerplant könyöke a vállamban valami irgalmatlan.
Autobahn. Alig egy-két perce megy a szám - Powerplant könyöke érzésem szerint most már határozottan kezd hozzánőni a vállamhoz - amikor egy tagbaszakadt fazon tűnik fel hirtelen, és annyit ordít: Kamera! És kitépi Power kezéből a kamerát és eltünik a tömegben. Bazze, megbuktunk! Meg ám, mint Rottenbiller.
Power ledermed és a koncert végéig úgy is marad. Én is. Hogy Activer ebből mennyit látott, nem tudom. És most kezdetét veszi minden idők legfurább Kraftwerk koncertje, már legalábbis az én számomra. A kamera, ugyanis, nem a miénk. Nem ám. Úgy kértem kölcsön. Jó kis digitális (miniDV) kamera. Jó drága. Ezerrel agyalok, mit is fogok mondani a kedves (?) cerberusunknak... A következő 100 percben egyáltalán nem tudok a koncertre figyelni, ehelyett azon filózok, miket fogok mondani a szekuritis gyereknek... Iszonyat lassan telik a koncert, de csak vége lesz... Amúgy istenien szól és gyönyörű szép, de én a kamera miatt aggodalmaskodom végig. Közben a minidiszkben Power lemezt cserél, a mikrofont én tartom.
Vége. Powerral - mégiscsak az Ő kezéből tépték ki a kamerát - haladunk arra, amerre emberünk eltűnt. Power erősködik, Ő látja már. Én nem. Az a figura nem az, csak hasonlít. Power erősködik, ráhagyom. De ekkor Power felkiált: ott van! A színpad másik szélén. Tényleg, ritka fazon, hosszú szőke haj, a szakálla pedig nem nő, hanem tetoválva van. És ott a kamera előtte. Kezdem a monológot, a figura morog, milyen hülyék voltatok, el kellene koboznom a kamerát. Mondom neki - ékes német nyelven persze - hogy mi a művészeknek egyáltalán nem akartunk kárt okozni, hanem mi hülye magyar turistákok vagyunk és ezt a feledhetetlen csodás éjszakát akartuk megörökíteni... mindeközben meg szorgalmasan hülyézem magunkat lefelé... emberünknek tetszik és elenged minket, a kamerát is visszaadta. Ez a lényeg. De a felvétel sajnos füstbe ment... Vívódásomat, kínjaimat és a viszonylagos hepiendet megörökítettem egy a magyar irodalomban egyedülálló költeményben:
Füstbe ment terv
Egész végig, koncert közben
Azon gondolkodám,
Miként fogom szólítani?
Nála van kamerám!!!
Mit mondok majd először is
Kedvest szépet neki?
Keze, mely kameránk vevé,
Bár tőből törne ki!
S jutott eszembe számtalan
Szebbnél szebb gondolat
Míg állni látszék az idő
Bár a koncert haladt.
S a színpad elé toppannék
Ott figyel cimborám
S ugatok németül, amíg
Megkapom kamerám.
De most vissza Münchenbe. Visszasétálunk a szállóba, lassan, fáradtan. A pályaudvaron betolunk az arcunkba egy-egy orbitális méretű kebapot, amiről én eddig azt hittem, hogy kebab, de egyébként meg gyros, csak rondább a személyzet.
A szállón megbeszéljük a dolgokat, és csöndben elmélázunk, milyen császár lenne, ha meglenne a videófelvétel... de majd a hangfelvétel! Höhöhö! Bele is hallgatunk. Az első lemez pöpec, a második: no az el se indult. Elszúrtuk. Azt is. B+!!!!! De nagyon. Zuhanyzunk, ehhez el kell kérni a kulcsot a portán, és a végén visszavinni. Láttam már boldogabb éjszakai portást, mint a miénket, amikor fél kettőkor hajnalban visszakapta a kulcsát. Bealszunk.
Reggel 10-kor frissen fitten ébredünk. Gyors öltözködés, és szerény reggeli, úgy ¼ 11-től ¾ 12-ig. Éppen csak csipegetünk egy kevéskét. Délben leadjuk a kulcsot, és baromira elégedettek vagyunk a Rosenheimer Hotellal. Fejenként 20 Euróból kényelmesen aludtunk és fejedelmien bereggeliztünk, a szobát nem reggel 10-kor, csak délben kell elhagynunk. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Indulunk városnézni. Az 'igazi' belváros kábé 15 perc laza séta. Találunk lemezboltot. Amiben összesen csak két darab Aero Dynamik maxi CD van, így egyikünknek nem jut, van viszont bakelit (jó, jó, tudom, vynil) is. Megyünk tovább, fényképezgetünk, egy nagyáruházban beszerzek néhány játékot a gyereknek meg még egy Aero Dynamik maxi CD-t magamnak. Powerplant talál TEE modelleket, de ezek 250 Eurótól indulnak, a határ a csillagos ég. Tatra 603 makettet viszont nem találtam magamnak, és ez szomorú.
Alaposan elfáradva ér minket az este hat óra. Sorban állás, beengedés, Power tréfásan odaszól a tegnapi morcosnak, hogy 'No camera today' ezen picinyt röhögünk. Egyébként no minidiszk, Power hallani sem akar semmiről, amivel bukni lehet, szerintem még a karóráját is levette. Ma csupán a koncertélményre koncentrálunk. Robogunk be, hogy az első sorban legyünk, ám csak a második sikerül, de előttünk egy olasz család foglal helyet, a férfi nálam is alacsonyabb, a felesége pláne, a hétévesforma gyerek meg annál is inkább, így hát maximálisan elégedettek vagyunk. Az olasz krapekkal közlöm, hogy tudom ám az új Kraftwerk lemez címét: az lesz majd, hogy Giro D'Italia. Ezen persze röhögünk.
Az én lábinkóim viszont annyira kivannak, hogy helyet foglalok a padlón, és óvatosan a cipőimet is leveszem. Ez utóbbi ellen kedves útitársaim kissé tiltakoznak, de végül beletörődnek. Az elkövetkező több, mint egy órát ücsörögve töltöm, ha csak lehet a mellettünk lévő német pár hölgytagjának a seggét bámulom, ami igen mutatósra sikeredett.
Aztán már kezdődik is a koncert! Ralfot és Floriant tökéletesen látom, Henningnek csak a szemeit, és ami attól fölfelé van, a stöpszli Fritzből meg nagyjából semmit, mivel magam is stöpszli vagyok. Sebaj.
A Man Machine-től most is elolvadok, az Expo2000 / Planet of Visions az új, gyors változattal ütősebb lett. A TdFS-t Koppenhága óta szeretem igazán, a Chrono élőben fantasztikus. A Vitamin továbbra sem a szívem csücske, de minél többször hallom, annál kevésbé idegesít. Elnézgelődöm a videót, elvagyok avval. Eredeti TdF: szép, szikár. Power közben hátratekint és szól nekem, nézzek én is hátra: mit ne mondjak, minden arc egyesével látszik. Így már nem csodálkozunk annyira, hogy előző este bebuktunk.
Az Autobahn nagyon szép, Florian énekét, helyesebben dörmögését, tisztán halljuk. Powerplanttal megbeszéltük, hogy az intrót együtt harsogjuk a zenekarral. Mi ezt meg is tesszük, de senki nem csatlakozik... kár. A videóján babráltak, álomszép festményeket vetítenek. A Modell kissé technós lett az új basszussal, jópofa. Németül rég nem hallottam. Amikor az a sor jön, hogy 'Sekt! Korrekt.' - Florian egy pezsgőspoharat emel vigyorogva a közönség felé. Másnap van a szülinapja. Radioactivity - ezt semigen hallottam németül. TEE - bár Powerplant nem vett modellvasutat, ez a szám tökéletes. Függöny le.
Jönnek a Számok (egyébként ezzel akartam benevezni a Megasztárra), a Komputerwelt, picit más a video, mint az angol változathoz. A Heimkomputer légies hangszerelése most is megdöbbentően gyönyörűen szól, kár, hogy nincs rendes videója, csak színes villódzást vetítenek. Szünet nélkül vált át a Taschenrechnerbe és függöny le megint. De már gyünnek is a Roboterek, táncikálnak nekünk. Itt Power észreveszi, hogy ott, ahol a robot teste végződik, három kis bütyök kiáll belőlük lefelé, teljesen olyan mintha fütyijük lenne. Ezen megint csak elröhigcsélünk egy darabot.
És végül a világítós búvárruhájukban újra jönnek, hogy még két számot eljátsszanak az új lemezről és a fináléban a Music Non Stop-ot. Az Elektro Kardiogramm videojába belepiszkáltak, most kiírják a szöveget is. Az Aero Dynamik az új kedvencem, élőben brutál jól szól. A Music Non Stop pedig mindig szomorú számomra, mert tudom, hogy mára ennyi, ez a vége.
Nagyon tetszik, hogy Fritz szólója alatt Ralf és Henning picit hátralépnek, és mind a ketten őt figyelik, szép ez a kép. Egyesével mennek le, mint eddig mindig. De megállnak és meghajolnak, mint eddig sosem! Sőt, Henning visszamutat Ralfra, mint egyébként az szokásos a művészvilágban.
Ralf a végén teátrálisan felhúzza zakója ingujját, ranéz az órájára, elköszön, leballag, meghajol és... függöny. Hát ez már megint csudajó volt!
Még egy kebap és indulás haza. Majdnem sikerült egy Autobahn táblát fényképeznünk, de mégse. És a St. Florian táblát is kihagyjuk, mert szakad az eső. Activer épségben leszállít bennünket, ezúton is köszönöm Neki a fuvart. És már nagyon várjuk Bécset, Budapestet. Sőt, Power ezeken kívül Prágát, Ljubljanát és Moszkvát is.
Ha valami felejthetetlen élményre vágytok, gyertek el a Budapest Arénába május 25-n este. KONCERT LESZ!!!! És méghozzá milyen!!!
2004. április 23.
Youwine_freemail_hu
[ PP kiegészítése: mivel lebuktunk, semmiféle felvételünk nincs ]