Honlap » Koncertek » Rennes 2004 »
Powerplant beszámolója
...hab a tortán...
Mikor volt, hogy nem előre készültem egy koncertre? Jó, előfordult már, de ez sem oda tartozott. Korán, viszont gyorsan megtervezett.
De ki vezet? Az utazás módjának a repülőt választottam, mivel senki nem akart vezetni. A repjegyet próbáltam idejekorán beszereztem, relatív sikerült, igaz később tudtam csak hazajönni, mint ahogy eredetileg terveztem. Nagyon nem variáltam, a biztonságot tartottam elsődlegesnek. Lehetett volna fapados - vonat kombináció, de a késés és átszállás problémakörére való tekintettel nem az olcsóbbik utat választottam. A koncertjegy (fesztiválra belépő) október közepén már megvolt, később beépített francia kapcsolatomon keresztül postán megkaptam a város térképeivel és egyéb hasznos leírásokkal.
Aztán elérkezett az indulás időpontja, december 3, péntek. Elég gyorsan jött, alig gondoltam rá. Indulás fél órával később, még egy izzócsere a gépen... Kevéssel déli 12 után már Párizsban landolás. Ott átszállás, gond nem volt, beszállókártya már kézben. Elméletileg 1,5 óra várakozás, gyakorlatilag persze ez rövidebb, mivel jelentkezés, buszra szállás, repülőig kiérés, hely elfoglalás. Ahogy üldögélek a váróban, egyszer csak velem szemben egy vendégzenész (nevezzük Fritz-nek) pakolja le a táskáját, éppen ülne le, amikor felpillant. Jé! Mi ismerjük egymást! Nade honnan? - kérdezem vissza. Erősen gondolkodik, mire megmondom. Á tényleg. Kézfogás, hogyvagy kérdések, tréfás megjegyzés, miszerint már megint nyomulok, viszont ez most különleges, ez az utolsó. Nem! - javítja ki saját magát, csak idén az utolsó... És nagyon jó előadást ígér. Akkor hirtelen felfedezi másik vendégzenész társát (nevezük Henning-nek), aki korábban észrevétlenül a váró másik felében ücsörgött. Odamegy hozzá, közli vele, már megint itt az a pesti barom, mire nevetésbe csapnak át, közben lelkesen integetek feléjük. Innentől kezdve, komolyan mondom, nem én követtem őket... Felszállás a buszra a terminál végében, a busz hátsó ajtójánál álldogáltam, a srácok körém jöttek. Volt ott egy német ismerősük is, bemutatták nekem, persze viszonoztam. Aztán beszélgettünk általánosságokról. Kisebbik barátunk amúgy néha netezik is, ismeri a dörgést, igaz konkrét dolgot csak az őróla elnevezett amerikai rajongói klubról mondott, miszerint kissé vicces, ahogy leszűrtem a kifejezéseiből... Aztán felszállás a kicsike repülőre. Jó nekik, mert nem kellett lehajolniuk és kiláttak könnyedén az ablakon... Szépen leültünk, befészkelődtek mögém. Kis beszélgetés, tréfálkozás. Na itt picit érdekes volt. Itt hallottam, hogy ha minden jól megy, februárban aztán minden, ami megjelenhet (3 féle cucc is) az meg is jelenik és két szám pesti felvétel. Gondolom most 99%-ban kész... (nyáron melóztak rajta). Tehát kellemesen cseverésztünk, persze csak lazán, és ami nagyon tetszett, nem csak én kezdeményeztem a beszélgetést, ők is szóltak, kérdeztek. Érdeklődtem, a többiek hol vannak, hogyan utaznak. A főnök úr éppen párizsi sétáját rótta, az neki ugyanis nagyon fontos... kopaszék meg autóval, ha emlékezetem nem csal.
Na aztán megérkeztünk kevesebb, mint egy óra alatt Rennes város repülőterére (úgy éreztem a gép éppen felszállt, majd kezdhette a landolást...). Rennes repterén aztán nem tévedtem el... egy nagy csarnok az egész. Táskát felmarkoltam és csüccs le egy padra térképet nézegetni. Persze infopult lett belőle, ott közölték kb 5 km amit keresek és gyalogolni nem éppen ildomos arrafelé, igaz könnyű odatalálni, de válasszak taxit. Ekkor lepihentem, átgondoltam. Rohantam a taxihoz... Cím ismert, 10-15 perc alatt oda is értünk. Az utat memorizáltam... Korán érkeztem. Úgy általában. Délután 3-kor, amikor 5-től van recepció. Persze nem 5*-os szállodába mentem. Helyfoglalásom volt szerencsére, különben nem volt szabad szoba (automatából éjjel-nappal lehet szobát kivenni, amúgy az egész városban szűkében voltak a helyekkel a fesztivál miatt). Így ott dekkoltam majdnem 2 órahosszat a hideg napsütésben mire megérkezett a főnökasszony. Előtte volt szerencsém rövid terepszemlét tartani. Azért rövid, mert elég volt egy pillantás, hogy észrevegyem: még távolról sem vagyok a városban, hiába 5 km a reptértől, a körgyűrű (autobahn) és csomópontja tövében, ahonnan gyalog, járda nem lévén, majdnem cinkes elindulni bárhová is... Tehát. Örömmel tódultam be a nyitott ajtón lobogtatva az általuk korábban, a francia barátomnak írt levelüket. A nevemre is emlékeztek, megtisztelő, talán még vártak is... jaj. A kommunikáció lényegében csak a levél lobogtatásából állt. Na jó, a bankkártya megcsillantását is értették. Mást semmit. A szobát nyitó mágneses lapot sem tudom hogyan kaptam meg, szerencsére ráírták a szoba számát... A reggeli szót 3 nyelven mondtam el, aztán feladtam... Húztam a szobámba. Végre. Rohantam a forró zuhany alá. Majd tévézés, sokat értés, alvás reggel 7-ig.
December 4, szombat reggel 8-ra odaállítottam a reggelizőbe, hátha kapok valamit. Kaptam. Akkor jöttem rá, ha helyben fizetek, ehetek. Nyilván a reggelit nem nekem szánták, legközelebb azt is lefoglalom előre. Hús egy deka sem... Persze ami volt... na az tényleg csak volt pár pillanat múlva... Reggeli nyugodtan befejez, és így délelőtt 10-kor elindultam megkeresni azt a híres parc expo akármi valamit. Nomost Rennes Aeroport nem a repülőteret jelenti, hanem a városrész neve lehet gondolom (nem biztos). Elindultam. Láttam egy buszmegállót, de nem mertem felszállni rá (főleg az érkező buszra...), hiszen nem tudom, hogy hova kell menni, akkor hová, meg minek szállok fel... Esetleg ha jobban megnéztem volna a megállók nevét... de ez is csak másnap derült ki... Így gyaloglás. Valahol volt járda, valahol nem. Gyorsforgalmi úton jóleső gyaloglás (szerencsére széles, köves padkával). Mentem a repülőtérre, mondván, hogy aeroport... közben láttam egy megállót - trans musicales nevűt a reptér mellett. Persze sehol semmi. Reptérre be, infós hölgyet megkérdez. Ó csak forduljak az út végén jobbra és ott van. Jobbra fordultam. Sejtettem amúgy. Első körben, 15 perc múlva egy katonai bázis környékén kötöttem ki. Ott megtanultam az áthaladni tilos francia szövegét... Vissza. Most másik úton, a főúton jobbra. 15 perc intenzív húzós gyaloglás után még semmi. Persze járda, tábla sehol. Hirtelen egy kanyarodósáv, ami egy kis városrészből jött. Bevettem a kanyart szemből. Már már elkeseredetten. Éppen arra kerekezett egy idősebb emberke, megkérdeztem. Szerencsém volt. Annak ellenére, hogy semmit nem értettünk egymás szavából, mutatta az utat, jött mellettem biciklijével. Egy kis mező, erdő és arra kell átvágni, mutatta. A csacsik között már láttam is az épületeket. Nem semmi távolság ez gyalog. A fentebb leírt sorok 5 percen belül születtek, de az események 2 óra alatt játszódtak le.
A helyszín kiállítási csarnokok csoportja, körülötte hatalmas parkoló, már néhányan ott aludtak az autókban. Körülötte a távolban repülőtér (ott is...). Közelebb mentem, de csak a kerítésig lehetett. Ugye szokásomhoz híven a kamiont kerestem. Nem leltem. Utóbb kiderült nem is láthattam volna (mivel később sem, amikor már bent voltam). Jártam egyet és indultam visszafelé, amerről jöttem. Ekkor fedeztem fel az 57-es busz megállóját. Az áldóját neki! Éppen az megy a szállás előtt... Azonnal lecövekeltem és vártam a buszt. Jött. Mondom hová. Nem értik. Megint mondom. Nem értik. Mondom. Nem. Mondom. Nem. Barom vagyok. Felírtam. Mutatom. Á, és mondják valahogy kifacsarva a megálló nevét. Adnak egy jegyet. Nem érvényesítem, nem tudom, hogy azt kell, (később persze felhasználom...) rendesek, annak ellenére, hogy tudom hol kell leszállni, szólnak, mutatják. Így csak 15 perc volt az út és nem 1,5 - 2 óra... Délután fél 2-kor már szunyáltam... 5-ig.
A francia kapcsolatommal 6-ra beszéltük meg korábban a találkozót. Előtte telefonon egyeztettünk. Hajrá, lehet indulni. Az immáron már ismert busz jött is időben. Tömve. Mutatom a megálló nevét hová akarok. Gond egy szál se. Leszállás előtt figyelmeztetve vagyok. Gyanús, miszerint a busz tömve és csak egyedül szállok le. Hová megy az a sok fiatal? Másnap vettem észre a következő megálló nevét... (parc expo...). Viszont nyertem, mivel ismertem a rövidebb utat, erdőn keresztül, a házak mögött... Ekkor már nagy tömeg tartózkodott a helyszínen. A parkoló szépen telt. Bejáratnál hatalmas sor. Még nem volt 6 óra, így kint vártam, sétáltam. Aztán találkoztunk a haverokkal. Bementünk. Szokásos motozás, szokásos játékok. Egyik csarnok volt nyitva. Odaálltunk ahhoz az ajtóhoz, ami átvezet a 9-es csarnokhoz. Majdnem 3 órahosszát dekkoltunk ott. Míg közölték, kiürítenek mindent. MIVAN??? Kifelé. Eddig ugyanis ingyenes volt, bárki bemehetett. Újra sorba állni és csak jeggyel lehet bemenni. Megtettük. Másodszor is. Ekkor már rohanás volt. Feleslegesen. Kint hideg, büfék, kajálda, iszolda. Persze nekünk ajtóra tapadás. A másik csarnok mellett közel 1 órát vártunk mire megnyíltak az ajtók. De aztán rohanás, immáron élesben. Hogy hogy nem, ismét első sor. Onnan 1 órás szenvedés, mivel valami dídzsémorfeusz dolgozott keményen... (amúgy is nagyra értékelem a lemezek feltevése munkát, hát most mennyire...). Az igazi rajongók meg sem moccantak, fapofával tűrték. Erősen szenvedtünk tőle... közben a csarnok, ha lassan is, de telítődött. Na és a szekuritisek száma és összetétele is erősen változott, számomra nem az előnyösebb mértékben és minőségben... Gondoltam, eddig is túléltem, most is. Tévedtem... (de ezt később).
Fél 11 előtt kicsi csönd, majd lényegében fél 11-kor valami iszonyat, soha nem hallott erővel tört fel. Ennyire hangosan még nem hallottam. Fájt. Büntetett. Végig ugyan azon a hangerőn. (Miért csak az idei utolsó alkalommal hallottam így...?) A színpad elég távol volt, a színpadon is távolabb álltak (kb mint itthon).
- Vocoder intro (a már immáron szokásos rövidebb változata)
- The Man Machine (fergeteges)
- Expo 2000 (majdnem szokásos)
- Tour de France 2003 (tökéletes! Tömény, pergős rövid verzió)
- Vitamin (szokásos)
- Tour de France (a régi bevált...)
- Autobahn (tökéletes! Tömény, pergős rövid verzió)
- The Model (a rég bevált, mondhatni koncertverzió)
- Sellafield 2 / Radioactivity (hangerőben nem volt hová emelni...)
- Trans Europe Express (szokásos, nem vettem észre, hogy rövidebb...)
[rövid szünet]
- Numbers (büntet)
- Computer world (megtorló)
- Home computer - It's more fun to compute (kegyetlen)
- Pocket calculator - Mini calculateur (halálos, más, pergősebb ütemben)
[rövid szünet]
- The robots (csak itt esett rosszul a rövidsége)
[rövid szünet]
- Aérodynamik (csücskös, igaz, érzésem szerint mintha nem teljesen előnyös ebben a verzióban,
persze gond egy szál se...)
- Musique non stop (csúcspont)
A szűkösebb idő miatt az egész pörgősebb volt. Óriási szerencsének éreztem, hogy ide is eljöttem. Pótolhatatlan. Ekkora hangerőt még nem éltem át. Ugyanakkor a már megszokott tisztasággal szólt. A vetítés soha nem látott pontossággal, és élességgel ment. Mindezek felejtették az elmaradt számokat, azokra nem is gondoltam.
Úgy a közönség, mint a színpadon álló muzsikusok nagyon élvezték. Mozgás tekintetében persze kopasz barátunk próbálta hozni a formáját, de nem mindig sikerült neki. Volt, amikor dobolt a lábfejével, amikor nem lapozott valamit maga előtt és odafigyelt... (persze nála nehéz észrevenni bármit is...). Ezt nála a vége felé láttam. Kalkulátorban nagyon nyomogatta, tapsoltak neki - erre átmutatott a többiekre, övék az érdem. Autobahn alatt láthatóan hangosan énekelt, csak éppen mikrofonja nem volt... Ralf majdnem minden lelkes ovációnak örült. A három táncos kitett magáért, már-már azt hittem elesnek...
A 'Mini calculateur' érdekes volt először, élőben hallani. Hiba volt, miszerint Ralf szó szerinti fordításban próbálta énekelni, ami viszont nem rímel, valahogy nem passzol. Aztán miután ezt érezte, visszatért az eredetire. Ezt ugye nem igazán vettem észre, utána mondogatták, magyarázták mi is volt.
Legelején elöl álltam. Majd miután láttam, hogy egy képet sem engednek készíteni másoknak, sőt a telefonosokat is lecsapják, hátrébb húzódtam kb 20 sorral. Táskámat persze elöl hagyván... Hihetetlen jó volt onnan is minden. Majd egyszer csak kopogtatnak a vállamon hátulról. Kérdezem ki az és mit akar. Rottenbiller kisöccse vagyok, válaszolta. Ó, hát ha csak a kisöccse, akkor semmi gond, próbáltam volna folytatni a fotózást, de nem... Akkor úgy döntöttem, nem menekülök előlük, amúgy is tele volt a közönség szekuritivel, visszamegyek előre a korláthoz. Visszamentem. Táskám sehol. Hirtelen ledermedtem, ketten, akikre bíztam a dolgot, széttárták kezüket. Kérdeztem, mi, ki, hogyan. Rottenbiller, az öreg. Juj. Csak nem vesznek el semmit. Na mindegy, és élveztem tovább az előadást, kissé hátralépve, teret engedve két tomboló kislánynak. Így ért véget.
Szekuriti is soha nem látott aktivitással nyomta. A korlátot átugorták, ha valaki csak telefonnal próbált képet készíteni jóval hátrébb... A sorok között járkálva még a hangfelvételekbe is bele tudtak zavarni, ami ritkaságnak számít. Igaz nekik köszönhetően az ittas elemeket hamar kinyomták, szükség is volt rá a fesztiváljelleg miatt. És segítőleg is felléptek (pl osztogattak vizet, kérdezgették ki hogy érzi magát akiken úgy látták stb).
A vége előtt volt egy óriási meglepetés számomra, már kezdtem aggódni, nem következik be. De bekövetkezett. Egy iszonyatos nagy baki. Fritz lezavarta a szólóját és kiment. Amikor Henning kezdte volna, ránézett Ralfra, mondott valamit, nevettek, széttárta kezeit és szinte rögtön Fritz után már ment is le. Közben csak a puszta dobhangot lehetett hallani... (roppant szerényen szól abban a környezetben...), a többi elkussolt. Ralf elkezdte a "szólóját", de szerintem valami kellemetlenül gyengére sikeredett... Ahogyan Henning szóló ér véget, úgy szólal meg 1-2 dolog még, de itt ugye már akkor Ralf régen átvette... Gyönyörű! Éppen az utolsó pillanatban! Köszönöm! Nem apró félrenyúlást éltem át, hanem egy kib_szott nagy elk_rást! Habár amennyire telhetetlen vagyok ezen a téren, jobb lett volna egy full leállás... na majd legközelebb... A végszó, az elköszönés így hangzott: "Le Trans musique express termine sa tournée mondiale ŕ Rennes, bonne nuit!"... (A Trans Music Express Rennesben befejezte a világturnét, jó éjszakát!).
És teljesen vége lett. Lámpák fel. Táskám. Kérdezem hol. Ott elöl. Jajdejó. Mutatom, kérem vissza. Felemeli egyik izmos. Egy hatalmas mikrofon lóbálódik rajta, de nem zavarja és visszaadja érintetlenül. Utóbb kiderül, tényleg érintetlenül. Táska hátra fel. Gyorsan kimenekvés, ismét dídzsé veszély. Óriási tömeg. Kint még hidegebb. Akkor elhúztunk a fő épületbe bambit inni. Óriási tömeg. Bambihoz jutás csak kuponnal. Óriási tömeg. Kupon vásárlása. Óriási tömeg. Bambi megivása. Óriási tömeg. Autó közben intézve lett hazafelé (ott pusztulok el, ha éjszaka gyalogolni kell onnan...). Ahogy indultunk volna el, egyik levlistás társunk talált rám a forgatagban, éppen ő is indult hazafelé. Na akkor még fél órás jó kedvű beszélgetés a korábban még sosem látott, az ország legészaknyugatibb csücskében lakó társunkkal, avagy egy rögtönzött találka. Még kerestünk egy másik levlistást, akivel korábban levajaztuk a találkát, de ha nem egyszerre érkezünk, ott találkozni szinte lehetetlen. Majd kocsiba be, menetközben rendőrök a vezetőt szondáztatják, egy sörre ez ott még semmiség... Így éjszaka / hajnali fél 3-kor már rogytam le az ágyra. Szociális szükségletek, szöszölés, 4-kor már aludhattam is...
Vasárnap délelőtt 10-re beszéltünk meg találkozót a francia haverokkal az 57-es busz végállomásán a városközpontban. Ekkor tudtam meg mit jelent franciául a vasárnap szó... Egy biztos: a menetrend üres akkor. Indulás gyalog... Könnyebb volt, több a látnivaló. Közben srácok hívnak, észrevették, hogy nincs busz aznap, ne várjuk egymást, minden jót, majd emilben értekezünk. Jó. Rövid séta után a városban, éppen amikor fordultam vissza, persze összefutottunk... Szerencsémre, mivel így kaptam idegenvezetést és egy szuper ebédet egy igazi brötányi kisvendéglőben. A belvárosban valami hatalmas buli lehetett, bármerre jártunk, üvegszilánkok ropogtak a talpunk alatt, takarítógépek dolgoztak (reggel állítólag bokáig ért a szemét...), és ez nem kis területen, továbbá a maradék csövesek, drogosok még ott cirkáltak, feküdtek a szűk kis (egyébként hangulatos) utcákon... (csak a fíling kedvéért...). Délután barátaim vonattal haza, nekem meg a hagyományos lábbusz maradt... Később a szobámból a takarító zavarása, sürgetése, zavarása, válogatott szavakkal történő (úgysem érti..., persze udvariasan...) ismételt sürgetése. Ennek eredménye után bealvás estig. Utána bealvás reggelig. Reggeli, amivel ismét nem engem vártak. Délben kidobtak. Legalábbis szerintem kidobtak, nem értettem... Reptér közelébe kibuszozás, majd sétálás, néhány tábla csoki vásárlás és néhány órás dekkolás. Repülés, átszállás, repülés, hazafuvarozás.
Idén szépen elkészítették a tortájukat. Tökéletesre. Csak a hab hiányzott róla. Most már az is megvan. Szerintem pihenni kellene. Innen már nincs tovább, a csúcson vannak. Szerintem pihenni kellene, de nem 17 évig...
2004. december 8.
Powerplant
bt#kraftwerk_hu