Honlap » Koncertek » Wien 2004 »

Sanya beszámolója

A vékonyka, úgy nagyjából 20x15-ös színes papírlap, méretéhez képest hatalmasat csattant az íróasztalon. Első ránézésre valami harmadosztályú szórólapot juttatott eszembe de hordozott valami, az első pillanatban fel sem fogható információt. Olyat, amit éppen 13 éve várok. Egy 9 betűből álló szót, szavat, szavacskát, betűhalmazt: KRAFTWERK. Aztán szépen lassan összeállt a kép. Ugyan mondta az öcskös, hogy a bécsi produkciót nem kéne kihagyni, de megegyeztünk abban, hogy 10 nap nem a világ az "Arénáig", meg amúgy is izé meg hogy is hívják...

Szóval Péter öcsém gondolt egy merészet (és okosat), elcsattogott egy jegyirodába és meglepett egy jeggyel, amit hirtelen mozdulattal vágott ki elém az asztalra imígyen szólván:
- Gyerünk!
Leplezetlen örömömben végigcsókoltam az átadási ceremónia összes aktív és inaktív szereplőjét és sűrű, hálás köszönetnyilvánítások közepette konstatáltam, hogy bizony nélkülünk nem kezdődhet kw koncert Bécs városában...
A 91-es budapesti előadásra elcibáltam magammal a Nap körül éppen 13. körét megtevő, szeretett öcsémet, aki akkor még romlatlan lelkülettel és mérhetetlen nyitottsággal viseltetett a popzene különféle irányzatai felé. Azóta fan! 
"Azóta fan" egy olyan érzésem, hogy látom még őket egyszer! Mint, azóta egyértelművé vált: kétszer...

2004. május 15. A nagy nap.
Pont olyan, mint bármely más egyszerű hétköznap csak egy kicsit többet forgolódtam és hánykolódtam. Öcskös bevállalta az oda-vissza utat, így azonnal magamhoz vettem néhány ampulla söritalt és idegnyugtatás gyanánt az első 20km-en be is injekcióztam hab testembe.
Simán értünk a helyszínre és a kötelező bécsi eltévedés sem tartott 5 percnél tovább első és egyetlen öcsém zseniális helyzetfelismerésének köszönhetően.
A bejárat azonosítása után azonnal befészkeltük magunkat a mintegy 40m-re található vendéglátó ipari egység teraszára és vad sörkortyolgatásba menekültünk a közelgő élmény miatt ránk nehezedő nyomás miatt.
18 órakor helyezkedtünk lőállásba a bejárat előtt és nem kis örömünkre azonnal hazai társainkra (Power, Sutter, Format, Youwine) akadtunk.
19:38-kor annak rendje és módja szerint bezúdultunk a nem éppen világos terembe, elfoglalva az első sor középső 4-5 méterét. Osztrák barátaink körülményessége nagy szerepet játszott a "páholy" megszerzésében.
1 óra örömködés, várakozás, könnyed csevely és szorgos óranézegetés után beindult a szokásos prüntyögés. Sutter Cane hihetetlen tapasztalataira támaszkodva jelentette be, hogy: "még 5 perc".
Annyi volt.
Aztán felcsendült a Die Mensch Maschine dallama, megjelent az istenek árnyéka a függönyön és nálam lement a függöny...
Szinte hihetetlen volt, hogy 13 év után ott állnak 4 méterre és nézem, hallgatom őket. Olyan sokkoló volt, hogy az első néhány szám alatt fel sem fogtam. Csak néztem bután és próbáltam a szememmel, fülemmel befalni az összes információt. A számok sorrendjével had ne untassak senkit, mert Powerék biztosan megteszik helyettem (és nem is emlékszem...).
Olyan irgalmatlanul, gyorsan eltelt, hogy képtelen voltam abban az ütemben feldolgozni mi is történt velünk. A kivetítés csodálatos volt, a felépítés zseniális. Egyetlen dolog nem hagy nyugodni: a hangerő indokolatlan hullámzása. Néha a gyomromban történtek az események, néha pedig simán beszélgettem az öcsémmel. 
Ha ez nincs akkor kifogástalan az élmény. Imádtam azt a részt amikor Ralf későn lépett be az egyik refrénnél! (Felhívom a "na majd pont a Kraftwerk nyomja élőben, mi?" fikázók figyelmét!) Tetszett, ahogy Hilpert egyfolytában a közönséget leste. (Állt mellettem 2 csaj és az egyiket igen kitartóan figyelgette. Egyszer kiszúrta, hogy ezen meg én mulatok igen jól. Ezt követően, ha a csajra nézett rögtön azt nézte, hogy én nézem-e, hogy nézi. Ha látta volna milyen ragyás volt a bige feje, lehet, hogy velem szemezett volna végig....))).
Flórián két ízben nézett ki félrehajolva a laptop-ja mögül de simán vigyázba állt bennem a szar! Azt a szúrós tekintetet te jó isten!! Schmitz pedig igen jó úton halad a "nézzünk úgy mint Flórián" mozgalom élén.

Érdekes, hogy minél távolabbi az élmény, annál szebb és felejthetetlenebb! Szép volt, méltó a Kraftwerk régi hírnevéhez és borzalmasan messzinek tűnik a pesti buli időpontja!
Te jó ég, még 7 nap, 168 óra, 10.080 perc, 604.800 másodperc...

2004. május 18.
Sanya