Honlap » Lemezek » Kraftwerk » Rajongói vélemények

Kraftwerk (1970), Kraftwerk 2 (1971)

Kraftwerk

"Az első album azon lemezek közé tartozik, amiket ágyban fekve sötétben szoktam hallgatni, hogy ne zavarjon semmi. Ilyenkor könnyen társít az ember a zenéhez különféle képeket, benyomásokat, amik később amolyan flash formájában visszatűnnek, ha meghalljuk a zenét. Az én esetemben itt a Stratovarius és a Megaherz c. szám ilyen, mindig egy olyan erdőbe képzelem magam, ahol a fák ezüstből vannak és én köztük sétálva hallom/hallgatom ezt a muzsikát. Persze könnyen lehetne a Kraftwerk krautrock stílusú albumait elborultnak nevezni, azonban nekem a kedvenceim közé tartoznak az ilyen lemezek (akár más előadóktól is , pl. a Neu!, vagy a Tangerine Dream korai lemezei). Lüktetnek, mozognak ezek a hangok, kicsit amolyan pszichedelikus rock, megtűzdelve elsőre idegesítőnek tűnő hangokkal, amik később kibontakoznak, és kényszerítenek, hogy ne egy hang alapján ítéljünk, hanem az egész kompozíciót vizsgáljuk."

Kraftwerk 2

"Nagyon hasonlít az első lemezhez, azzal a különbséggel, hogy itt kevesebb a rockosabb elem és némelyik szám kicsit mintha álmosabb lenne. Igazából nehéz mást írni, mint a Kraftwerk I esetében. Azt hiszem, Ralf Hütteréknek (és a többi kísérletező német együttesnek) sikerült elérniük azt, amiért is a krautrock létrejött: adtak a német kultúrának egy igen erős lökést. Személy szerint sajnálom, hogy napjainkra ez a zene teljesen eltűnt (hiszen nagyjából '68-'74 körülre tehető az az időszak, amikor létezett), de érthető, hiszen a célt elérte, innentől kezdve sok értelme nem lett volna ennek a stílusnak. Át kellett, hogy adja a helyét az újabb zenei megoldásoknak, amiket a krautrock vezetett fel. A német újhullámos zenét a 70-es évek elejétől, közepétől már határozottan meg lehetett különböztetni a többi nemzet zenéitől. Ahhoz viszont, hogy ezt az utat be lehessen járni, kellettek az olyan kísérletező, máshoz nem hasonlítható lemezek, mint pl. a Kraftwerk I és II."

(YoungOld - freemail_hu)