Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2004-ben »
Kraftwerk / 2004. március 15. / Dublin (Olympia Theatre)
Billboard.com
2004. március 17.
/ Nick Kelly írása /
A német elektronika-úttörők, a Kraftwerk mindenkori első ír koncertje kevésbé popbuli volt, mint inkább multimédia előadás helytálló darabja, az elképzeléstől a megvalósításig minden módon tökéletes.
A szoborszerű Krafts-emberek quartetje dölyfösen állt a színpadon, úgy néztek ki, mintha azért lennének itt, hogy biztosítást adjanak el, vagy egy hiteltúllépési kérvényt vitassanak meg, nem mint akik a popzene egyik legbefolyásosabb és legújítóbb életművéből adnak elő fontos részleteket.
Igaz, hogy a Ruhr-völgyből származó, látszólag véglegesen az 1970-es évek elején alakult eredeti Kraftwerk-felállásból csak Ralf Hütter és Florian Schneider maradt. De azt is meg kell mondani, hogy a páros volt évtizedekig a zenekar kreatív központja. Az egyedülálló látomás, amely az évek folyamán annyira elbűvölte a rajongókat, még mindig nagyon látható volt hétfőn a dublini Olympia Theatre-ben; tényleg, a koncert a bejelentés után néhány órával teltházas volt.
A zenekar mögötti óriási videóképernyőn lévő érdekes képek és ötletes grafikák következetesen gondoskodtak a tökéletes kiegészítésről a felváltva pulzáló, hipnotikus és elegáns zenéhez, amely megtöltötte a termet, és áthatja a mindent kitöltő közönséget, amely úgy áll szorosan egymás mellett, mintha transzban lenne.
A kétórás műsor nyitósortüze a "The Man-Machine" egy 21. századi változatával következett be, mielőtt a modern
"Expo 2000" dal következett volna. Az elismerés és helyeslés első ordítása mégis a szinte mítikus (de nemrégiben beszennyezett) európai kerékpárversenyen, a Tour de France-on alapuló tavalyi koncepcióalbum címadódalánál következett be.
Ezt követte a zenekar híres hódolata a nagyszerű német autópályák felé, az
"Autobahn". A bevezetőre jellemző volt a zenekar megkülönböztető jellegű finom humora, amennyiben egy autó motorja köhög benne, mintha sikertelenül próbálna mozgásba lendülni, míg az albumverzió bevezetőjében sima, problémamentes motorindítás van. A zenekar vajon burkolt célzást tett a stúdió tökéletessége és az élő előadás véletlen, bizonytalan természete közötti ellentétre? Vagy arra volt célzás, hogy az idő elkerülhetetlenül megköveteli áldozatait még a legtartósabb és legjobb tervezésű emberi találmányoknál is?
Bármelyik is, a látvány ugyanolyan észbontó volt, mint a zene: a hasonlóképpen mítikus Volkswagen bogár furcsa régi reklámja boldog, mosolygó Herrek és Fräuleinok rajzolt képét mutatja, akik élvezik az utazást a bézs szépségben.
A "The Model" - talán a Kraftwerk legismertebb dala - szintén nagy éljenzést kapott, és zseniális dallama és pléhpofájú szövege még mindig elérte varázslatát. A
"Neon Lights" a zenekar egyik nagyszerű tulajdonságát példázta: a képességet, hogy meglássa a szépet még a modern élet legföldibb, leggyakorlatibb területein is. Ily módon az
"Autobahn" (egy hosszú, jellegtelen út értékeit dícsérve), a "Neon Lights" (a fényes utcai lámpák értékeit dícsérve) és a
"Trans Europe Express" (egy vonat értékeit dícsérve) kiállja az összehasonlítást az
"American Beauty" kulcsjelenettel, ahol egy megfélemlített tinédzser egy a szélben táncoló fehér műanyagzacskót filmez.
A Kraftwerk által mi is közelebbről nézünk (és hallgatunk). A "Sellafield" egy kimondott szó volt, amely a vocoderből dörgött, és valóban nyugtalanító tényeket sorolt a potenciálisan halálos sugárzásról, amelyet Anglia leghírhedtebb nukleáris újrafeldolgozó üzeme naponta kiokád. Ráadásul a szövegek hatalmas nyomtatott betűkkel ki voltak mind nyomtatva az óriási videóképernyőn, hammering the point home.
Ahogy átment a "Radioactivity" antinukleáris dalba, a tömeg újabb ordításban tört ki. Ez talán azért volt, mert errefelé köztudott, hogy van egy város Dublintól alig néhány mérföldnyire északra, ahol a rák és a leukémia előfordulása jelentősen gyakoribb, mint a nemzeti átlag. Ráadásul az Ír-tenger halainak kis százaléka radioaktív annak következtében, hogy Sellafield ennyire közel van az Emerald-szigethez, melynek vizeibe állítólag radioaktív hulladékát üríti. Csakugyan, a
"Sellafield"-et hallani olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna.
A Kraftwerk számítógépekről szóló koncepcióalbumáról való dalok könnyed választéka oldotta jelentősen a hangulatot a ráadások alatt. Az óriási számológép gombját benyomó ujjat ábrázoló, újra és újra ismétlődő videókép jelképezte a zenekar egész karrierjén végighúzódó, a földlakó és a technika egymásra hatása iránti bűvöletét. Ekkor élénk piros fény kezdett ritmusra villogni Hütter, Schneider és társasága fekete nyakkendőjén.
Az ember és a gépek házassága a "The Robots" alatt emelkedett a magas művészet szintjére. Hátragördült egy függöny, hogy felfedjen egy lehangoló alien-robotmásolatokból álló quartetet, melyek mindegyikének életszerű feje van, amely feltűnő hasonlatosságot hordoz a zenekar megfelelő tagjaival. E fel-le mozgó fejek és óvatosan forgó robotkarok látványa annyira furcsa és bizarr volt, amilyet valószínűleg soha nem láthatunk rokkoncerten.
Visszatekintve, az embernek meg kell csípnie magát, hogy megbizonyosodjon, az egész este nem valami hátborzongató, fantasztikus álom volt.
eredeti: http://www.billboard.com
fordította [PJ] Júlia