Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2004-ben »

Robot az embereknek

Kraftwerk, Academy, Glasgow
2004. március 21.
/ Simon Price /

Talán meg kéne köszönnünk Adolf Hitlernek a Kraftwerket. Van egy elmélet, amely a következőképpen hangzik. A háború utáni Nyugat-Németországban a fiatal emberek számára a nosztalgia nem lehetőség volt. A visszatekintés nem tudatos. A közelmúlt horrorja tabula rasa-t kényszerített ki az ízlésben, és ahogy a ragyogó modern építmények, melyek a RAF által elhamvasztott Drezda és Düsseldorf (a Kraftwerk szülőföldje) hamvaiból emelkedtek ki, Németország fizikai újjáépítése voltak, úgy a Kraftwerk előretörő futurizmusa annak művészeti újjáépítése volt. Így az 1970-es évek elején, amikor Amerika Lynyrd Skynyrd-ban dagonyázott, és Anglia a the Faces-ben, Németország a Kraftwerket adta a világnak, mint a Marshall-terv egyfajta kulturális kiegyenlítőjét, megmutatva a világnak a modernség teljesen új módját.

Valójában olyan modern, hogy a világ - meglehetősen kínos módon - még mindig nem érte utol (hacsak az elektronikus zörgés Xerox géppel való másolását nem tekintjük "utolérés"-nek). A Kraftwerk - vagy Patchwerk, ahogy taxisofőröm hívja őket - vitathatóan minden idők legbefolyásosabb zenekara, és kétségtelenül közvetlenül ők ültették el a house zene és az elektronikus dance minden más formájának magjait (egy kapcsolat, melyet a house-os "Pocket Calculator" és a "Vitamin" közben megjelenő hulló pirulák hangsúlyoznak).

Anglia várja öt év óta első Kraftwek show-ját, és 10 év óta első Kraftwerk turnéját. A ma esti show, ahogy kiszivárgott, majdnem meg sem történt. Egy helyi "ned" (glasgowi kifejezés a semmirekellőre) betört délután az Akadémiára, és ellopott egy bőröndöt, amelyben némi pénz, pár gatya és a Kraftwerk hard drive-ja volt. A szervező, aki azt hitte, tudja, ki volt a bűnös, elkapta, és hősiesen ráült, míg a rendőrség megérkezett.
Elvégre a Kraftwerk felszerelésétől megfosztva egy rossz színpadi komédia témája lehetne. És bonyolult elmagyarázni, pontosan miért is teljesen szenzációs látni négy középkorú férfit öltönyben, akik úgy néznek ki, mint valami jóindulatú természettudomány-tanárok (ami végülis sok szempontból igaz), és keveset csinálnak azon kívül, hogy nyársat nyelve állnak számítógépek mögött.
Tényleg, miért vagyunk itt? Egy dolog miatt, míg a Kraftwerken magán talán nem sok néznivaló van - fekete öltöny, piros ing, fekete nyakkendő, szürke haj vagy egyáltalán semmi haj - a háttérben vetített grafika pompás, kiegészítő magyarázat a zenéhez.

Az első szavak a vásznon "MENSCH" és "MASCHINE", és ez az átmenet az emberi és a hi-tech között, a "félig emberi létforma"-ként létezés állapota, mindig lenyűgözte a Kraftwerket. Talán ezért a "Tour De France" az alapvető daluk: a kerékpáros állóképesség próbája a hús és az acél közötti együttműködésről szól.
A klasszikus filmanyag néhány része, mondhatjuk, különös, 1940-es évek (talán éppen Riefenstahl), és az "Autobahn" alatt a Volkswagent bálványozzák. De a Kraftwerket náci szimpátiával vádolni (ami néha megtörténik) annyi, mint nem érteni a lényeget, és elfelejteni, hogy a zenekar döntése, hogy az angol nyelvet gyakrabban használják, mint anyanyelvüket, bizonyára szimbolikus különválasztása saját maguknak és nemzetük múltjának.
Kollektív "Jaj Istenem!" hallható, amikor Florian Schneider kikapcsolja vocoderét, és tényleg énekel (igen, a "The Model"-t játsszák), mintha szinte meglepne minket, hogy emlékeztetnek rá, élő, lélegző halandók vannak e hangok mögött. De kétségtelen precizitása, embertelensége és hidegsége ellenére ez olyan zene, amely felhevíti a képzeletet.
És nem idegenkednek egy kis showbiznisztől, a maguk száraz módján: a kínzó lassú akkordok, melyek bevezetik a "Tour De France"-ot, az akadozó motor köhögése, amely az "Autobahn"-t beharangozza, a politikai bejelentés a "Radioactivity" előtt ("Sellafield 2 ugyanannyi radioaktivitást fog kibocsátani, mint Csernobil minden négy és fél évben"), a híres cyborg torzók, melyek a quartetet a második ráadás ("The Robots") alatt helyettesítik, és a Tron öltönyök, melyeket a harmadik alatt viselnek. Nem nélkülözik a humort sem, úgy-ahogy: "Állomásról állomásra/ Vissza Düsseldorf City-be/ Találkozni Iggy Pop-pal és David Bowie-val..." Bizonyos értelemben, minden megjelenésük ellenére, a Kraftwerk lényegében rock'n'roll zenekar. És "viszonzatlan futurizmus"-uk inkább szívbe markoló, mert az utópia, melyet elképzeltek (és még mindig képzelnek), a Szép Új Világ, mellyel szemben olyan türelmetlenek voltak (még ha udvariasan is), olyan világnak bizonyult, melyben középkori emberek a spanyol csúcsforgalmat bombázzák, és a vezetők nem éreznek szégyent vagy becsületet a lemondásra, ha hazudtak a közösségnek.

Nem tudom, hogyan jutunk oda, ahova a Kraftwerk szeretné, ha mennénk, de velük akarok menni.

eredeti: http://enjoyment.independent.co.uk

fordította [PJ] Júlia