Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2004-ben »
Robot az embereknek
Kraftwerk, Academy, Glasgow
2004. március 21.
/ Simon Price /
Talán meg kéne köszönnünk Adolf Hitlernek a Kraftwerket. Van egy elmélet, amely a következőképpen hangzik. A háború utáni Nyugat-Németországban a fiatal emberek számára a nosztalgia nem lehetőség volt. A visszatekintés nem tudatos. A közelmúlt horrorja tabula rasa-t kényszerített ki az ízlésben, és ahogy a ragyogó modern építmények, melyek a RAF által elhamvasztott Drezda és Düsseldorf (a Kraftwerk szülőföldje) hamvaiból emelkedtek ki, Németország fizikai újjáépítése voltak, úgy a Kraftwerk előretörő futurizmusa annak művészeti újjáépítése volt. Így az 1970-es évek elején, amikor Amerika Lynyrd Skynyrd-ban dagonyázott, és Anglia a the Faces-ben, Németország a Kraftwerket adta a világnak, mint a Marshall-terv egyfajta kulturális kiegyenlítőjét, megmutatva a világnak a modernség teljesen új módját.
Valójában olyan modern, hogy a világ - meglehetősen kínos módon - még mindig nem érte utol (hacsak az elektronikus zörgés Xerox géppel való másolását nem tekintjük "utolérés"-nek). A Kraftwerk - vagy Patchwerk, ahogy taxisofőröm hívja őket - vitathatóan minden idők legbefolyásosabb zenekara, és kétségtelenül közvetlenül ők ültették el a house zene és az elektronikus dance minden más formájának magjait (egy kapcsolat, melyet a house-os "Pocket Calculator" és a "Vitamin" közben megjelenő hulló pirulák hangsúlyoznak).
Anglia várja öt év óta első Kraftwek show-ját, és 10 év óta első
Kraftwerk turnéját. A ma esti show, ahogy kiszivárgott, majdnem meg sem
történt. Egy helyi "ned" (glasgowi kifejezés a semmirekellőre) betört
délután az Akadémiára, és ellopott egy bőröndöt, amelyben némi pénz, pár
gatya és a Kraftwerk hard drive-ja volt. A szervező, aki azt hitte, tudja,
ki volt a bűnös, elkapta, és hősiesen ráült, míg a rendőrség megérkezett.
Elvégre a Kraftwerk felszerelésétől megfosztva egy rossz színpadi komédia
témája lehetne. És bonyolult elmagyarázni, pontosan miért is teljesen
szenzációs látni négy középkorú férfit öltönyben, akik úgy néznek ki, mint
valami jóindulatú természettudomány-tanárok (ami végülis sok szempontból
igaz), és keveset csinálnak azon kívül, hogy nyársat nyelve állnak
számítógépek mögött.
Tényleg, miért vagyunk itt? Egy dolog miatt, míg a Kraftwerken magán talán
nem sok néznivaló van - fekete öltöny, piros ing, fekete nyakkendő, szürke
haj vagy egyáltalán semmi haj - a háttérben vetített grafika pompás,
kiegészítő magyarázat a zenéhez.
Az első szavak a vásznon "MENSCH" és "MASCHINE", és ez az átmenet az
emberi és a hi-tech között, a "félig emberi létforma"-ként létezés
állapota, mindig lenyűgözte a Kraftwerket. Talán ezért a "Tour De France"
az alapvető daluk: a kerékpáros állóképesség próbája a hús és az acél
közötti együttműködésről szól.
A klasszikus filmanyag néhány része, mondhatjuk, különös, 1940-es évek
(talán éppen Riefenstahl), és az "Autobahn" alatt a Volkswagent
bálványozzák. De a Kraftwerket náci szimpátiával vádolni (ami néha
megtörténik) annyi, mint nem érteni a lényeget, és elfelejteni, hogy a
zenekar döntése, hogy az angol nyelvet gyakrabban használják, mint
anyanyelvüket, bizonyára szimbolikus különválasztása saját maguknak és
nemzetük múltjának.
Kollektív "Jaj Istenem!" hallható, amikor Florian Schneider kikapcsolja
vocoderét, és tényleg énekel (igen, a "The Model"-t játsszák), mintha
szinte meglepne minket, hogy emlékeztetnek rá, élő, lélegző halandók
vannak e hangok mögött. De kétségtelen precizitása, embertelensége és
hidegsége ellenére ez olyan zene, amely felhevíti a képzeletet.
És nem idegenkednek egy kis showbiznisztől, a maguk száraz módján: a kínzó
lassú akkordok, melyek bevezetik a "Tour De France"-ot, az akadozó motor
köhögése, amely az "Autobahn"-t beharangozza, a politikai bejelentés a
"Radioactivity" előtt ("Sellafield 2 ugyanannyi radioaktivitást fog
kibocsátani, mint Csernobil minden négy és fél évben"), a híres cyborg
torzók, melyek a quartetet a második ráadás ("The Robots") alatt
helyettesítik, és a Tron öltönyök, melyeket a harmadik alatt viselnek. Nem
nélkülözik a humort sem, úgy-ahogy: "Állomásról állomásra/ Vissza
Düsseldorf City-be/ Találkozni Iggy Pop-pal és David Bowie-val..."
Bizonyos értelemben, minden megjelenésük ellenére, a Kraftwerk lényegében
rock'n'roll zenekar. És "viszonzatlan futurizmus"-uk inkább szívbe
markoló, mert az utópia, melyet elképzeltek (és még mindig képzelnek), a
Szép Új Világ, mellyel szemben olyan türelmetlenek voltak (még ha
udvariasan is), olyan világnak bizonyult, melyben középkori emberek a
spanyol csúcsforgalmat bombázzák, és a vezetők nem éreznek szégyent vagy
becsületet a lemondásra, ha hazudtak a közösségnek.
Nem tudom, hogyan jutunk oda, ahova a Kraftwerk szeretné, ha mennénk, de velük akarok menni.
eredeti: http://enjoyment.independent.co.uk
fordította [PJ] Júlia