Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2004-ben »

Elektronikus barátaink

2004. március 7.
/ Stephen Dalton /

Amikor Ralf Hütter átsurran a szállodai ajtókon, látszólag senki nem veszi észre. Még a zenei ipar bennfentesei között is csak páran vannak, akik felismernék őt - egy rendes, jelentéktelen, középkorú férfi magas homlokkal és professzoros szemüveggel - a színpadon kívüli álruhájában, mint a Kraftwerk veterán elektronikai tojásfejek alapító tagját és fő szóvivőjét. Lehet, hogy ő a pop történetének egyik legbefolyásosabb alakja, de Hütter ismeretlen, titkos, megszállottan rejtélyes marad. És ő pont így szereti.

Adott egy kivételes interjút, hogy megtárgyaljuk a zenekar legújabb albumát, a Tour de France Soundtracks-t, és 13 év óta első angliai turnéjukat. Nem mintha szükségük lenne a nyilvánosságra. Angliai időpontjaikra, melyek jövő héten kezdődnek, már szóban minden jegy el van adva. Nem rossz, olyan megfoghatatlan különcökhöz képest, akik csak egyetlen új stúdióalbumot adtak ki 17 év alatt.
A Kraftwerk a pop egyik legnagyobb rejtélyévé vált. Az elmúlt három évtized folyamán kivívták maguknak az elektronikus zene mesterei címet. Csigalassúságú munkamódszereikkel és szenvedélyes nyilvánosság-iszonyukkal szinte alig adnak interjút.

"Igen, mindig zárkózottak vagyunk," mondja Hütter. "A zene nagyon bizalmas. Mi igazán a munkánkra koncentrálunk. Ez a Kraftwerk etika."

A Tour de France Soundtracks felújított egy 20-éves Kraftwerk dalt, és kibővítette a híres francia kerékpárverseny egy hi-tech centenáriumi tiszteletadásává. Légies, sima, elegáns kollekció, lehetővé teszi Hütternek, hogy egyesítse két fő szenvedélyét: a zenét és a kerékpározást.

"Van bizonyos érzéseknek egy párhuzamos szelleme a zenében," mondja. "Egyensúlyban kell maradni. Van a csendnek egy megjelenése, amikor kerékpározunk: ha túl sok zajt hallunk, amikor tekerünk, tudjuk, hogy valami rossz. Ha halljuk a lánc csörgését, vagy túl hangosan halljuk lélegzésünket, akkor valószínűleg túl gyorsan megyünk. De ha igazán sima, akkor szinte hangtalan, és ez ugyanígy van a zenénél. Szerintem a Kraftwerk zenéje akkor a legjobb koncerten, ha szinte automatikusan megy. A zene játszik rajtunk, míg mi játsszuk őt."

Hütter ilyen kényszeredett elmélkedésekre jutott az általa több mint 30 évvel ezelőtt felfedezett "ipari népzené"-vel kapcsolatban. A Kraftwerk mítosz őreként keveset mond, és még kevesebbet árul el. Érti, hogy ez a Garbo-szerű titokzatosság mind a zenekar kultikus vonzerejének része. Legendás, hogy a zenekar ritkán hagyja el ismeretlen düsseldorfi stúdióját, a Kling Klang-ot, egy bunkerszerű épületet, mely sem telefonnal, sem postaládával nem kérkedik.

A zenekar mégis mérhetetlenül fontos alakja marad a poptörténelemnek. A hetvenes évek ipari géprockjának, a nyolcvanas évek szintipopjának és a kilencvenes évek technojának elismert keresztapái, élő legendák, mint Brian Wilson, Phil Sector és más visszavonult különcök a rock mondavilágából. Bár majdnem két évtizedig nem adtak ki egy lemezt sem, még mindig fő befolyásként idézi őket mindenki Kylie-tól az Underworld-ig és U2-ig. Néhányan még "az elektronikus Beatles"-nek is hívták őket. A Kraftwerk állandó pléhpofájú vígjátéki légkörét gyakran nem veszik észre, pedig döntő tartós varázsuk szempontjából. Ha elvonatkoztatunk a pókerarcú tréfacsináló-művészek, Gilbert és George korai inspirációjától, marad valami elképesztően vicces a mosolytalan robotokban. Látni színpadi showjukat, ahogy sok szerencsés brit fogja ebben a hónapban, egyenlő tanújává válni a hűvös német sikeresség rockhakni formájában előadott paródiájának. A Kraftwerk néha bizonyára küzd a kísértéssel, hogy nevessen magán.

"A dolgok néha megmosolyogtatnak," egyezik bele Hütter. "De ez egyszerűen ilyen. Egyszerűen a koncentráció, mert babráltuk és tekergettük a gombokat és fadereket meg minden. Nem tudunk mást tenni, hi-tech gépeket kezelünk, és kis mozgások nagy hatással járhatnak."

Kezdetben Organisation néven Hütter és párja, a Kraftwerk társ-alapítója, Florian Schneider először a brit kritika által "Krautrock"-nak keresztelt szabad stílusban kezdtek zenét készíteni, improvizált jammelésekben kielégülve a szintén úttörő Neu! és Can német zenekarok majdani tagjaival. De amikor ezek a hosszú hajú hippik végeztek a düsseldorfi konzervatóriumban, kezdte akadályozni őket a klasszikus zene formalizmusa és az avantgárd jazz is. Saját nyelvükön énekelve elkezdték védeni a popzenét az angol-amerikai uralom ellen.

"Semmi ellen nem irányult, csak a helyzetünket fejezte ki," vont vállat Hütter. "Csak meg kellett találnunk zenei nyelvünket, egy kortárs nyelvet. Persze gazdag klasszikus zenénk volt Bach-tól, Beethoven-ig, amelynek Németországban az 1950-es években, amikor felnőttünk, nagyon komoly súlya volt. Felismertük, hogy a jövő zenéjét kell elkészítenünk. Nem is gondolkodtunk rajta."

Hütter és Schneider egy fél évtizedig csiszolta hangzását és image-ét, míg végül kieszelte a robotszerű, pléhpofájú, félreérthetetlen "zenei munkás" koncepciót, amely a végleges Kraftwerk image lett. Számos átmeneti ütős alkalmazása után beleszerettek a korai elektronikus hangszerekbe, míg Düsseldorf környéki diákpartykon és művészeti galériákban játszottak. De bozontos hajú hippiből poprobottá való fejlődésük hosszú és magányos utazás volt.

"El sem tudják képzelni, milyen volt az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején elkezdeni azt, amit mi csináltunk," mondja Hütter. "Erős kritikán mentünk keresztül Németországban, és az elfogadás inkább a német művész- és diákvilágból érkezett, és tőlünk csak aztán később, amikor Párizsban léptünk fel, vagy brit vagy amerikai turnét csináltunk. Nagyon hosszú hét év telt el, mire kiadtuk az Autobahn-t, mire lett bármi reakció a munkánkra."

A klasszikus Kraftwerk hangzás 1974 végén kristályosodott ki, amikor Wolfgang Flür és Karl Bartos ütősök csatlakoztak az újabban rövid hajú quartet hősi újjászületéséhez az Autobahn-on. Az autópályán való utazás örömeihez szóló óda a düsseldorfi quartetet azonnal popsztárrá tette, felkapaszkodva a listákon az óceán mindkét oldalán. Még az Egyesült Államokban is turnéztak 1975-ben, ahol néhány kritikus "Német Beach Boys"-nak nevezte el őket. A maxi a 11. helyet is elérte Nagy-Britanniában, elültetve az elektronikus művészek jövőbeli generációinak magját.

Hirtelen mindenki szerette a Kraftwerket. David Bowie vezérszurkolóvá vált, interjúkban reklámozva őket, és koncertjei előtt az ő zenéjüket játszva. Mindig volt szó együttműködésről, de a Kraftwerk ádázul független világképe soha nem ingott meg. A kritikai és kereskedelmi vadonban eltöltött évek után kifejlesztettek egy védőpáncélt önbizalomból, amely ma is fő alapelvük.
Az 1970-es évek vége volt a Kraftwerk aranykora, csodálatosan míves dicsőítő énekeket készítve az utazásról és technikáról. Sosem önelégültek, így 1981-ben a Computer World-del forradalmasították hangzásukat, felölelve a kialakuló mikrochip évtizedet, valamint elképzeléseiket újrahasznosították brit zenekarok, mint a Depeche Mode és a New Order. Ugyanabban az évben megírtak egy angliai sikerlistás számot is, a "The Model"-t, egy korai cinikus kommentárt a hírnév imádatáról. Övék volt a kulcs a popkirálysághoz.

Időközben New York-ban Afrika Bambaataa és Arthur Baker elektronikus úttörők összeolvasztották a Kraftwerk ritmusait az afrikai-amerikai utcák stílusával, hogy létrehozzák a legelső hip-hop lemezeket. A rocktörténet legárjább és legzárkózottabb zenekara hirtelen a fekete amerikai zene legnagyobb befolyásolójává vált. De, feltételezhetően, a nyilvános hízelgés túl sok lett, és Hütter és társasága hamarosan hosszú időre visszatért az élő munka kerüléséhez, egyre jobban elvonultak a világtól, és elértek egy a pontot, amikor robot hasonmásaikat küldték a nyilvános fellépésekre.
Ahogy mélyült titokzatosságuk, egyre sokasodtak a bizarr történetek körülöttük. Egy vitatott együttműködés Michael Jacksonnal elvezette Hüttert egy randevúra egy New York-i irodaházba, amelyről később azt állította, hivatásos Jackson-hasonmások voltak a személyzet. Szükségtelen mondani, hogy nem egyeztek meg semmilyen társulásról. 1983-ban a Kraftwerk rejtélyesen félretette Technopop albumát a kiadás előestéjén, annak ellenére, hogy a borítók és poszterek már ki voltak nyomtatva. A lemez úgy került be a mondavilágba, mint a quartet Nagy Elveszett Albuma. Valójában, árulja el Hütter, egyszerűen átkeresztelték, és három évvel később adták ki.

"Egy Technopop albumelképzelésen dolgoztunk, de a zenemű kibontakozott, és csak megváltoztattuk a címeket," magyarázza. "Electric Café lett belőle. De a lemezcégnél valaki fogta magát, és tett egy előrendelést, dolgoztunk a borítón, és valami marketinges idióták megcsinálták."

A Kraftwerk hároméves megszakításának oka valószínűleg a koponyatörés volt, amely Hüttert kivonta a forgalomból 1983-ban. Ekkor ő és Schneider szenvedélyes kerékpárossá vált, és elkezdték magukkal hordani biciklijeiket a turnékra, megállva, hogy az utolsó 100 mérföldet kerékpározva tegyék meg a városig, ahol a zenekar játszott. Sportimádatuk tökéletesen beleillett a Kraftwerk minimális, önellátó technológiáról szóló erkölcsi világképébe.

"Az Electric Café kiadása után jött az ember és gép közötti kapcsolat iránti elragadtatás," mondja Hütter. "Akkoriban egy barátunk jött biciklivel meglátogatni minket. Volt egy barátja, akinek volt még egy biciklije. Aztán elmentünk biciklizni, ment Florian, aztán mentem én. Nagyon közel lakunk Hollandiához, Belgiumhoz és Franciaországhoz, így az egész színtér közel van. De nem versenyzünk, ez nem verseny. Kerékpáros turizmusnak hívják. Megtesszük ezeket a hosszú szakaszokat, és vannak találkozók, ahol sok ember találkozik, Belgiumban a Tour de Flandres-on, vagy Franciaországban, vagy Olaszországban."

Hütter esése napján a kerékpáros klubjával volt úton, egy másik csapattal ütköztek össze a Rajna-gáton, ahol durván az aszfaltra esett. "Leestem a kerékpáromról, és aznap nem vettem fel a sisakomat, így kórházban kellett maradnom egy hétig, hogy felépüljek," emlékszik vissza. "Később valaki azt mondta, egy hónap volt, aztán még valaki azt mondta, egy év volt."

Évekig tartó megerőltetés nélküli újítás után a legtöbb Kraftwerk-rajongó úgy találta, az Electric Café híján van a hatásnak és összetartóerőnek. Abban a veszélyben, hogy utánzóik túlszárnyalják őket, a quartet újra csendbe burkolózott, látszólag a száguldó popvilág margójára helyezkedve, melynek létrejöttét ők segítették.
De a Kraftwerk története még nem ért véget. 1991-ben kiadták a The Mix gyűjteményt, egy problémamentes albumot a klasszikus gondosan disco által befolyásolt digitális formába remixelt változatából. Zenészek egy új generációja, az Orbital elektronikus puristáktól olyan stadioni rockeseményekig, mint a U2 techno-fázisában, fejezte ki hódolatát. "A Kraftwerk egy nagyszerű szellemi zenekar," mondta Bono. "Tényleg óriási hatással voltak rám 16 éves koromban, és más zenekarokra, akik befolyásoltak minket, mint például a Joy Division."

A váratlan fordulat akkor kezdődött a Kraftwerk történetében, amikor az új évezred felvirradt. Valójában a négyes ultra-minimális mértékével mérve a XXI. század lázadóan tevékeny - ellentétben az 1990-es évek nagyjával, amikor az élő show-kba (beleértve a Tribal Gathering-et Angliában 1997-ben) való belekóstoláson kívül letették a szerszámokat az utolsó évtized nagy részére. Évekig tartó terméketlen rémhírek és téves riadók után kevés rajongó gondolta, hogy valaha fel fognak még venni egy hangot is.

És mégis, négy évvel ezelőtt, kiadták egy évtized óta első teljesen új maxijukat, a hannoveri millenniumi buli, az Expo 2003 sovány szignálját. Három show-t játszottak Párizsban 2002 szeptemberében, melyet egy mini ausztráliai turné követett 2003 elején.
Minden show-n érzéketlen arckifejezéssel, korlátozott mozgással és tökéletesen semmi, a közönséggel való kommunikációval játszottak. Ilyenek a Kraftwerk megváltoztathatatlan szertartásai. Eretnekség lenne változtatni.

"A párizsi show-k," mondja Hütter, "jelezték egy új fejezet kezdetét, mivel a zenekar hordozható stúdiója négy laptop-méretű billentyűegységre zsugorodott. Valahogy a párizsi premieren valósult meg," mondja. "Az egész laptop mobil elképzelés."

Végül 2003 júliusában érkezett valahonnan a semmiből egy hivatalos közlés, amely kihirdette, hogy közeleg a 17 év óta első teljesen új Kraftwerk album. A legtöbb zenekar karrierje rövidebb ennél, de úgy tűnik, Hütter őszintén meglepődött, hogy bárki is feltételezte róla és Schneiderről, hogy karrier-közi pangásba merül.

"Csak a munkánkra koncentráltunk," mondja, "az akusztikusból áttérve az analóg és elektronikus korszakba, az improvizált és félig akusztikus zenéből a teljesen elektronikusba, és aztán a digitális korszakba, teljesen szintetikus hangokkal. Tehát rengeteg kutatáson és stúdiómunka átalakításon dolgoztunk. Zenei munkások vagyunk. Nincs más hivatásunk."

De még Hütternek is el kell ismernie, hogy egy remix album és egy új album közel két évtized alatt sajnálatosan alacsony termelékenységi szintet jelent. "Igen, de mit mondhatnék?" kérdezi, némi elkeseredéssel. "Szakadatlan munkafolyamatban vagyunk a stúdióban. Nagyon önálló egység vagyunk, és mindent magunk csinálunk, mérnökeinkkel közösen. Mi dolgozunk a teljes illusztráción, a számítógépes grafika tervezésén. Ez az elképzelés, a német szó rá Gesamtkunstwerk (= a műalkotás egésze). És néhány dolog tovább tart. Voltak idők, amikor egy évet dolgoztunk egy albumon."

Míg a Kraftwerk XXI.-századi újjászületése felé lopódzott, vonzó mítoszuk beszivárgott a szélesebb értelemben vett kultúrába. Említették őket a Father Ted-ben, a Simpson családban, és a Coen testvérek filmjében, A nagy Lebowski-ban. Még Mike "Austin Powers" Myers is tervez egy filmet a funky német professzorról, Sprockets-ről, akit eredetileg a Saturday Night Live-ban látott, és akit a Krautrock cyborgok legpléhpofájúbb időszaka ihletett.

"Igen, van humor a munkánkban," mondja Hütter alig egy kis hunyorítással. "Humor, horror, és sok más egyszerre. De feltétlenül fekete humor... mert fekete ruhát viselünk."

Hosszú távollétük alatt a Kraftwerk dalait mindenki használta a The Divine Comedy-től Ride-ig és Laibach-ig. Még egy teljes zenekari albumot is ihlettek a Balanescu Quartet-től, és egy latin árnyalatú lounge zenei antológiát Senor Coconut-tól. Az olyan klasszikus számok, mint a "Neon Lights" és a "The Model" jól alkalmazkodnak az akusztikus hangszerelésekhez, de Hütter leüti segítőkész javaslatomat, hogy készítenie kéne egy Kraftwerk Unplugged albumot.

"A Balanescu quartet sokkal jobban játszotta," von vállat. "Az egész gyerekkorunkat akusztikus zenével töltöttük, ezért nem is gondoltunk erre. Az elektronika emberi hanggal keverve, ez az, ami tényleg érdekel minket."

Jövő hónapban a Kraftwerk digitálisan újrakevert CD-verziókat ad ki teljes eddigi munkásságából, az Autobahn-tól kezdve. Sajnos tényleg nincs semmi új a KlingKlang archívumból. Mindezek a néma évek, bizonygatja Hütter, inkább azzal teltek, hogy meglévő anyagukat csiszolgatták és alakítgatták, mint hogy új anyagot vettek volna fel. "Nagyon kevés van, talán egy pár élő vagy valami improvizált munka, de nagyon kevés. Soha nem az volt a munkaelvünk, hogy összehozzunk 20 szalagot. Inkább zen-szerűen dolgoztunk," mondja olyan nyugalommal, mintha éppen most jönne egy buddhista meditációs óráról.

A jövőbeni kiadásokat illetően Hütter legalább megígéri, hogy a Kraftwerk rajongóknak nem kell újabb 17 évet várniuk. Ő és Schneider máris írt néhány számot új albumukhoz. "Csak nemrég, az elmúlt két évben," mondja. "Van néhány szám, melyeket kialakítottunk, de nem illettek a tavalyi Tour de France albumba, mert más a témájuk. A következő albumhoz."

Ne tartsuk még vissza a lélegzetünket. Hütter már korábban is tett hasonló ígéreteket, csak hogy aztán újra évekre eltűnjön a Kling Klang bunkerben. De ilyenek a Kraftwerk útjai. Nem értenénk a lényeget, ha 30 szoborarcú anarchiával és fennkölt banalitással teli év után bármi mást vártunk volna.
Az Aerodynamik maxi március 15-én jelenik meg; a Kraftwerk március 16-án a Carling Academy-ben játszik Glasgowban.

eredeti: http://scotlandonsunday.scotsman.com

fordította [PJ] Júlia