Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2008-ban »

Kraftwerk, Krakkó

2008. október 1.
Thymn Chase

Ebben az elég nedves szeptemberben a nagy esemény a 6. éves Sacrum Profanum Fesztivál volt. E meglehetősen új, de úttörő jelentőségű fesztivál profilja határozottan különbözik a Krakkóban létező legtöbb más ilyen eseménytől. A Sacrum Profanum kitolja a határokat és kortárs- illetve modern klasszikus zenei koncerteket, valamint áttörő popzenét és még elektronikus zenét is bemutat a 20. és 21. századból. Míg az idei fesztiválon természetesen számos neves koncert volt (Stockhausen a Schindler gyárban meglehetősen sorsfordító volt), belevágok a hajszába és eljutok egyenesen magukhoz a legendás embergépekhez, a Kraftwerkhez!

A Kraftwerk teltházas, háromestés helyszíne Nowa Huta városrészben, az Arcelor Mittal Acélműveknél ugyanolyan történelmi volt, mint amennyire magasztos. Az eme titokzatos zenekarral kapcsolatos igazán lenyűgöző dolgok egyike az, hogy nagyon sok, látszólag eltérő rajongói generáció tetszését nyeri el. Míg az ingyenes buszon utaztam a Huta kapuitól a gyár mélye felé (természetesen nem tudtak volna normál helyszínt választani), lenyűgöző és már-már csodálatos volt látni az öregedő rockereket konzervatív, öltönyös ötvenesek mellett, akik viszont egy pár főiskolás mellett álltak, ők egy harmincas újságírónak dőltek, aki elmerült beszélgetést folytatott egy hetvenes éveiben járó nagymamával arról, milyen zenét fog hallani. A világon kevés zenekar dicsekedhet ilyen demográfiával...

És a zene? Hadd kezdjem azzal, hogy elmondom, annak progresszív történelmi iróniája, hogy egy német zenekar lengyelül énekel egy szovjet építésű vasműben, önmagában elegendő lett volna ahhoz, hogy kirázzon a hideg. A tény, hogy ez a zenekar a Kraftwerk volt, e borzongást elektronikus sokkhullámokká alakította, amelyek bélrendszerem alsó részében morajlottak a precíziós mesterműként szintetizált ritmusok és vizuális élvezetek özönétől. Kétórás kápráztató és pompás előadást adtak, amelyben szerepelt közel 40 éves karrierjüket átölelő globális slágereik nagy része. A kvartett ugyanolyan sztoikus volt, mint mindig, és valamennyi tag kötelességtudóan kiszolgálta számítógépes harcállását - megfelelően kijelölve és kattintgatva, kifacsarva és kijátszva öregedő szívét is.

Amennyire unalmasnak tűnhet öregedő német férfiakat nézni, akik két órán át látszólag pasziánszoznak, volt valami csábító és izgató színpadi nyíltságukban - szinte egy játék, hogy kitaláljuk és rájöjjünk, ki mikor melyik pittyegést és böffenést csinálta. A vizuális grafika természetesen a látványosság sokkal nagyobb részét alkotta, mint maga a zenekar - nem is okozott csalódást. A hanghatás a gyárban igazán elképesztő volt, az egész épület zörgött, amikor a turbó überbasszust használták. Két ráadást adtak a dübörgő tömegnek (és az ülő közönségnek), ezek közül az elsőt robot hasonmás pajtásaik adták elő (bár a hasonlóság kissé erőltetett, mivel két tag már nincs a zenekarral, a másik kettő pedig komolyan megöregedett, mióta a robotokat a hetvenes évek elején elkészítették), a második ráadást pedig maguk játszották, de azt már neoncsíkos lasztex mátrixöltönyükben.

Őszintén mondhatom, hogy az élmény egyszeri az életben, és nem is kérdéses, hogy a Kraftwerk az elkövetkező hosszú időre otthagyta jelét Krakkóban.

forrás: http://www.krakowpost.com/

fordította [PJ] Júlia