Ralf Hütter, mint példakép
Hajnal Csaba írása
Példaképek azért vannak az életünkben, mert olyan hittel, meggyőződéssel, elszántsággal, szorgalommal, felvállalással, jó értelemben vett 'különcséggel' és persze tehetséggel szeretnénk tenni a dolgainkat, ahogyan ők tették. A saját életünkben, (élet-)feladataink tekintetében szeretnénk elérni AZT, amit ők elértek és ÚGY, ahogyan elérték. Az igazi, hiteles példaképek teljesítményei elvonatkoztathatók, így egy sok évtizedes zeneművészi teljesítmény követendő minta lehet számunkra akkor is, ha mi magunk nem zenészek, hanem betegápolók, tanárok, szakácsok, ügyvédek vagy bármi mások vagyunk.
A példakép mintája lehetőséget ad arra, hogy időnként megálljunk és elgondolkozzunk: Úgy teszem a dolgaimat, ahogyan ő teszi? Tudom adni azt a magas 'minőséget', amit ő ad? Egyáltalán a helyemen vagyok-e, ott tudok teljesíteni igazából, ahol vagyok?
Ralf Hütter (Kraftwerk) zenész, komponista (újító, úttörő, vállalkozó...) számomra talán a legmeghatározóbb példakép. Ralf - hadd nevezzem így - ma ünnepli a 68. születésnapját. Klasszikus zongorista alapvetően, de még a konzervatóriumban egy társával (Florian Schneider) elhatározták, hogy zenészként létrehoznak valami nagyon egyedit, valami nagyon németet, ha úgy tetszik valami nagyon nemzetit - a hatvanas évek közepén, Nyugat-Németországban, a külföldi Beatles, Beach Boys stb. árnyékában. Évekig kísérleteztek, eleinte az akkori jellegzetesen német krautrock-kal próbálkoztak, majd 1974-ben rátaláltak az útjukra. 1975-ben az 'Autobahn' című darabbal elképesztették a világot, mert koncertjeiken a 'monoton, unalmas, gépi' zenéjükkel képesek voltak 40-50 percig a közönség figyelmét megtartani. Tipikus Kraftwerk-es paradoxon. 1978-ban megjelent a 'The model' c. szám, amivel hetekig a mindenféle popzenei listák elején voltak, miközben ez a szám nem egy szerelmes vagy életvidám darab. 1981-ben pedig megjelent a 'Computer World' című album, amivel minden téren a csúcsra értek, iszonyatos mennyiségű munka és innováció került ebbe a lemezbe, akkor bebetonozták magukat a zenetörténetbe. 1981 augusztusában két koncertet adtak Budapesten, a 'The Robots' c. dalból ki kellett szedniük a "Я твой слуга, Я твой работник" refrént.
A zene, amit játszanak 40+ éve megfoghatatlan. Kevesen értik. Kívülről gépies, "teknós", de belül valami hihetetlenül emberi - vagy épp vicces, fricskázó, játékos. Retrofuturista. Maximálisan minimalista. Az összművészet (Gesamtkunstwerk), a technológia, az életérzések keveréke. Az ember és a gép kapcsolata - együtt, egymástól függve, mégis harmóniában, szimbiózisban. Sokszor robotként élve. Kemény pattogós ritmusokra, dögös basszusokra lágy, érzéki, egyszerű dallamokat ültetnek, mindezt megfejelik effektekkel (biciklilánc, szívverés, telefontárcsázás stb. hangjaival) és legtöbbször vocoder-es (emberi hangból gépi hangot produkáló) énekkel, szöveggel. Az összhatás elképesztően gazdag, unikális, sokoldalú, időtálló. Ellentmondásos és megfejthetetlen zene. Szöveg itt-ott csak azért van, hogy a hallgató érzéseit a megfelelő irányba terelje. Zenészek, akik megértik úgy egészében, azok mintákat vesznek át tőlük, csellón adják elő, összemixelik újjá, szimfonikus vagy fúvós zenekarra ültetik, énekkórus adja elő vagy épp akusztikus gitáron játssza el valaki. A közönség soraiban ott vannak együtt a 8 éves gyerekek és a 70 év feletti nagymamák, kócos hippik és öltönyös érett férfiak. Fellépnek mindenféle Balaton Sound-szerű fesztiválokon, de a 'Montreux Jazz Festival' közönségének is van mondanivalójuk. Megjelenésük társadalmi esemény.
És igen, ez az egész üzletileg is sikeres, de nem a szupersztárok százmillió dolláros nagyságrendjében persze. Saját 'termékkategóriát' hoztak létre, nem két hét, hanem sok-sok év alatt, kemény kritikák mellett. Egy saját 'niche market'-et építettek ki, ami ma már óriási. Sok 'versenytársuk' lett, de ők nem utolérhetők. Bármelyik koncertjükre két perc alatt elfogy az összes jegy, miközben mindaz amit ők játszanak 'csak' rétegzene ma már, mert ez nem techno, nem trance, nem hip-hop vagy egyéb tünékeny stílusféle. Régi albumaikból sok százezer darab fogy el évente reklámok nélkül. Egy-egy koncert alatt ~80 millió Ft-os technika szól. A folyamatos innováció miatt mindig a legutolsó eszközöket használják: a gyártók sorba állnak, hogy odaadhassák az épp kihozott hangszert, szintetizátormodult, billentyűzetet, szoftvert azért, hogy ŐK repüljék be. Pletykák szerint a Sony speciális laptopokat készített nekik. A 'Kraftwerk' ugyanolyan nemzetközi német márka, mint a SAP, Siemens vagy a T-Mobile. Sok embert eltart. Vigyáznak is rá, jogászok keresik meg a szabálysértőket.
A fotó idén készült Ralf-ról. Épp beszédet mond, miután átvette (többek között a Beatles még élő tagjaival együtt) a Grammy 'Lifetime Achievement Award'-ját. Ralf sohasem viselkedett sztárként, mindig rejtőzködő volt, interjút gyakorlatilag nem ad, nincsenek botrányai, hivatalosan semmit sem lehet tudni róla. Alkot, dolgozik, nagyon szereti a közönségét, élvezi amit csinál, ennyi. Mellékesen szorgalmas zseni és állítólag nagyon kemény főnök. Nem fél a volt tagokkal (esetükben alkalmazottakkal) perben állni. Vegetáriánus, környezetvédő, megszállottan biciklizik. A ház, amiben él egy teljesen átlagos családi ház, semmi luxus. Negyven évnél is több idő után továbbra is csak szolidan elköszön a koncertek végén, néha még egy mosolyt is megereszt, aztán gyorsan eltűnik, mert nem ő, a 'musikarbeiter' számít, hanem a koncert összhatása: mindaz, amit el szeretett volna mondani vele. Ő már rég nincs a színpadon, de a gép még énekli: 'Music Non Stop'.
Mindebből (és hasonlókból) lehet általánosítani, saját életünkre, munkánkra vetíteni. Tudjuk-e hasonlóan vinni a dolgainkat? De nem szabad elfelejteni, hogy magunkat csak önmagunkhoz érdemes és szabad hasonlítani, senki máshoz: a példakép teljesítménye a húzóerőt jelenti, amire szükségünk van ahhoz, hogy fejlődjünk, jobbá váljunk az idő előrehaladásával.
Nagyon boldog születésnapot Ralf! Vigyázz magadra, jó egészséget! Érzem, hogy meglesz még egy album, mert azzal lesz kerek egész a zenei munkásságod. Ismerlek harminc éve, amit köszönök!
Hajnal Csaba, 2014.augusztus 20.